Halfesztivált rendeznek Siófokon

2013. október 10. 11:57
Hagyományteremtő szándékkal, első ízben rendeznek halfesztivált Siófokon október 11. és 13. között. A rendezvényen elsősorban a gasztronómiáé lesz a főszerep, de ezen túl is számos más program között válogathatnak az érdeklődők.

Először rendeznek halfesztivált Siófokon a hétvégén, a rendezvényen elsősorban a halból készült ételeké lesz a főszerep, de szórakoztató programokkal is várják a szervezők a közönséget. A város főterén péntektől vasárnapig zajló programok között a halgasztronómiáé lesz a főszerep. A város kilenc vendéglője indul azon a versenyen, amelyen új halas fogásokat kell készíteni úgy, a halakon túli összetevőket a térség őstermelőitől szerzik be. A kreatív halétkeket ismert séfekből, gasztronómiai szakemberekből álló zsűri értékeli majd.

A halfesztivál programjai között lesz halászléfőző-verseny, halászati kiállítás akváriumokkal, a Sió moziban pedig ingyenes vetítések várják a gyerekeket halakról szóló filmekkel. A helyi nagykönyvtárban ismeretterjesztő előadások mellett kiállítás is várja az érdeklődőket, míg a főtéren kézművesek kínálják portékáikat. A főtér színpadának programjai gyermekműsorokkal, táncos fellépőkkel és koncertekkel délutánonként kezdődnek és éjszakáig tartanak. Pénteken lesz a kreatív gasztronómiai verseny nyilvános zsűrizése és eredményhirdetése. A háromnapos rendezvény fellépői között lesz a Budapest Bár és a Bergendy Zenekar is. 

Az őszi halfesztivállal Siófok hagyományt akar teremteni. A hajdani, tojástermelők által megrendezett őszi tojásfesztiválok sikere bizonyította a város számára, hogy óriási az igény az őszi rendezvényekre is. A csaknem egy évtizeden át a tojástermelők által minden ősszel megrendezett fesztivál megszűnt, Siófok ezek után döntött egy saját, témájában autentikusabb fesztivál meghonosítása mellett, népszerűsítve ezzel a Balatont és a halat.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában