Nincs tovább

2013. október 4. 10:29

Gerényi Gábor
gg.blog
Péter távozása őrült sajtóvisszhangot és borzasztó spekulációkat indított – konkurenseink állítólag közös megbeszélésen tervezgették a széthulló Index piaci részesedésének felosztását.

„Augusztus két nagy távozás ideje: Tóta W. és Kardos Gábor nagyjából egyszerre jelentették be, hogy véget vetnek indexes pályafutásuknak. A hogyantovábbról egyikük sem mond semmit, ez Árpádnál derült ki hamarabb: szeptemberben a HVG internetes verziójában folytatta az írást ott, ahol abbahagyta. Távozásával kapcsolatban több interjút is adott, ezekben tett néhány olyan állítást, melyeket az Index-szerkesztőségben többen is vitattak. (Árpád, kiszabadulva az Indexből erősen sarkítva adta elő a történteket szerintük.)

Ő egyébként - a közvélekedéssel ellentétben - soha nem volt a csapat hivatalos hangja, szócsöve; szenzációs írásain mindig jól szórakoztunk, de sokszor, sokan nem értettek egyet velük. A csapat társaságát sem kereste túlzottan, ritkán járt közénk, többször fordult elő inkább az Indexnél jóval baloldalibb sajtókörökben. Távozása azonban nekünk volt mindenképpen óriási veszteség tartalomban is, presztízsben is.

Tóta pótolhatatlan maradt, Kardos ügyvezetői szerepét viszont Pusztay András, az addigi Indexvideó-vezető vette át az Indexnél.

De a java még hátravolt: Uj Péter is megelégelte a csendes állóháborút, és szeptemberben felmondott; utolsó napjára a szerkesztőség meglepetéscímlapot készített neki, róla szóló cikkekkel. Azt írtam az előző részben, hogy utolsó közösségi akciónk a 2010-es tavaszi parlamenti kivonulás volt, és jól írtam - Péter búcsúztatása már az utolsó utáni ilyen projekt, amit immár nélküle, Szily Laci gondozásában hajtottunk végre. Én is írtam bele egyet, egy stílusparódia stílusparódiáját, és két soha nem látott UP-fotóval illusztráltam; eredetileg akkor lőttem őket nagyjából, amikor kitaláltuk együtt az Indexet mint céget. Szily egy remek nekrológszerűséget írt a címlap tetejére - a morbid ötlet szintén tőlem jött, sajnos, Magyari Peti pedig egy zseniális Szerda-paródiát. A már nem indexes egykori Index-vezetők (Nyírő, Kőrösi, Braun, Keki, valamint a még indexes technikai főnök Szöllő közös üzenetét szintén a címlapon hoztuk.)

Péter távozása őrült sajtóvisszhangot és borzasztó spekulációkat indított - konkurenseink állítólag közös megbeszélésen tervezgették a széthulló Index piaci részesedésének felosztását. A szerkesztőség maradék része viszont fegyelmezetten tette tovább a dolgát - jól megépítettük ezt a gépezetet, ami sok mindent túlélt már előzőleg, ugyebár.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"2010 decemberében a parlament elfogadta az új, immár internetet is szabályozó médiatörvényt, amely - bár a legdurvábban alkotmányellenes fenyegetéseket sikerült belőle semlegesíteni - még így is hatalmas felháborodást keltett belföldön is, külföldön is. [...] A médiatörvénynek ezt a formáját a Fidesz centrumán és néhány médiabennfentesén túl senki nem érezte magáénak, sőt, kifejezetten ellenezte a jobboldali közösség, és saját médiaembereinek is egy valószínűsíthető többsége (ez magánbeszélgetések során rengeteg alkalommal kiderült)."

"A hisztéria közepén, január 13-án rekordhosszúságú írást adtam közre a médiatörvény-ügyekről a fejemben összeálló dolgokról Médiatörvény: relax, és gondoljuk végig címmel. Ebben az írásban lényegében elvetettem az összes, előzőleg nyilvánosságra került álláspontot, és kísérletet tettem arra, hogy a kétoldali elmebajt lehűtsem, illetve számba vegyem a médiatörvény előnyeit, hátrányait és az előállításához vezető utat. Röviden összefoglalva a tartalmát: fölöslegesen bonyolult és túlszabályozó, bár több elemében hasznos szöveget fogadott el az országgyűlés, a sajtószabadság csorbítására azonban egyáltalán nem alkalmas."

Én ezt nem értem, két külön ember ezt a blogbejegyzést, vagy két külön időpontban?

Az index ist úgy hullik darabokra, mint az ellenzék.
Nem tudom, sírjak-e vagy vígadozzak. Lájk vagy diszlájk?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában