Kezdődik a balatonfüredi Anna-bál

2013. július 19. 9:24
A hagyományos szívhalászattal, koncertekkel és operagálával nyit pénteken a 188. Anna-bál Balatonfüreden.

Az Anna-báli tradíciók egyike, hogy a bált megelőző napon a Horváth-háznál koszorúzást rendeznek Szentgyörgyi Horváth Anna Krisztina tiszteletére a Balatoni Nagyasszony táblánál; ezt követően pénteken fél hatkor a Kisfaludy Színpadon Kanizsa Gina & The Third Plain koncertezik, majd hatkor rendezik meg a szintén hagyományos zenés szívhalászatot a Balatonon. A szívhalászat hagyománya a reformkorhoz kapcsolódik. A legenda szerint az lett a lányok jövendőbelije – vagy legalábbis a báli kísérője – akinek a neve a Balatonból kihalászott faszíven szerepelt. Pénteken este a Gyógy téren operagála várja az érdeklődőket.

Szombaton a 187. Anna-bál szépe, Bőr Viktória kocsikázásával veszi kezdetét az Anna-bál, amelynek fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, védnöke Szalay Ferenc szolnoki polgármester, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Halász János kulturális államtitkár és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A hagyományokhoz visszatérve idén újra a báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, és a szakmai zsűri közülük választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit. Szolnokról, valamint a házigazda település másik két kulturális testvérvárosából, Debrecenből és Kecskemétről 5-5 fiatal párt hívtak a bálba. Rajtuk kívül idén is meghívták az összes 18 éves balatonfüredi lányt, közülük tizennégyen jelezték részvételüket.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc altábornagya, az aradi vértanúk egyike lett.

A bál nyitótánca hagyományosan a díszpalotás, amelyet a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatnak be az Anna-báli keringővel, Huszka Jenő utolsó szerzeményével együtt – ennek dallamai 1962 óta csendülnek fel. A bálon részt vevő nők számozott herendi porcelánszívet kapnak, amelyeket a bál főtámogatója, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készít. A bálkirálynő jutalma az aranyalma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, az első udvarhölgy Rothschild-, a második pedig Apponyi-mintás vázát kap.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Felvonul az újgazdag sznobéria teljes közönsége.

Hol van már a tavalyi hó?
:))))

Belátom, igaza van.
Nem is arra utaltam.
:)))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában