Elkezdik építeni a balatongyöröki kikötőt

2013. május 27. 10:06
Szeptemberben kezdődik el a balatongyöröki vitorláskikötő építése. A 77 vitorlás befogadására alkalmas létesítményt a tervek szerint 2014 tavaszán adják át.

Szeptemberben kezdődik el a balatongyöröki vitorláskikötő építése, a 77 vitorlás befogadására alkalmas létesítményt a tervek szerint 2014 tavaszán adják át – mondta Pál Levente András, a Leventura Kft. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére pénteken. A komplex sportturisztikai létesítményt az Új Széchenyi Terv pályázatának segítségével, 50 százalékos európai uniós támogatással összesen 462 millió forintos beruházással építik meg az északi-parti település becehegyi partszakaszán.

Jelenleg a szükséges engedélyek beszerzését és hatósági egyeztetések lefolytatását végzik, és mivel ez a nyári idegenforgalmi szezonra elhúzódik, a munkálatokat csak szeptember közepén kezdik. Hozzátette: a balatongyöröki kikötő a meglévő golfklub mellett épül, így a turisztikai egységek és a település forgalmát sem zavarják nyáron a kivitelezéssel. A 345 négyzetméteres, teljesen közművesített létesítmény megépítése 3-4 hónapot vesz igénybe – mondta.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés