Élénkül az ingatlanforgalom a Balatonnál

2013. május 23. 10:28
Az Otthon Centrum adatai szerint idén a Balatonnál eddig 15 százalékkal magasabb volt az ingatlanforgalom mint tavaly, a sláger a 8-10 és 13 milliós családi házak, nyaralók voltak.

A Balatonnál az idén az első négy hónapban 15 százalékkal magasabb volt az ingatlanforgalom mint tavaly, a sláger a 8-10 és 13 milliós családi házak, nyaralók voltak – közölte az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat. A vevők javarészt magyarok, Budapestről, valamint annak agglomerációjából, továbbá Győr-Moson-Sopron megyéből érkeznek. Külföldi érdeklődők továbbra is csak kis számban fordulnak elő.

A válság előtt, 2007-ben 3859 lakóingatlan cserélt gazdát a Balatonnál. Ez a múlt évre 1200-ra csökkent. Tavaly az első négy hónapban 20 százalékos volt az adásvételek bővülése, az év mégis rosszabbul zárult mint a 2011-es, amikor még 1632 lakóingatlan cserélt gazdát. Siófok környékén a 12-13, és a 20-25 millió forintos áron kínált családi házakra és nyaralókra mutatkozik komoly kereslet.

Balatonfüreden és környékén a 10-12 millió forintos lakások iránt érdeklődtek a vevők leginkább, illetve a 25-30 milliós családi házakra, valamint a város vonzáskörzetében a 15-20 millió forintos családi házakra, nyaralókra volt igény. Az árak továbbra is nyomottak, a válság előttinél 20 százalékkal alacsonyabbak. Siófokon és környékén a használt családi ház és nyaraló fajlagos ára 160 ezer forint négyzetméterenként. Balatonfüreden 180 ezer, Keszthelyen 135 ezer, míg Balatonlellén 140 ezer forint a fajlagos ár.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés