Nyolcszáz illegális létesítményt számolnak fel a Balatonon

2013. március 8. 12:52
Összesen több mint nyolcszáz illegális partfeltöltést és bejárót kell felszámolnia a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak a Balatonon, a munkálatok költsége meghaladhatja a 400 millió forintot – mondta Csonki István igazgató pénteken.

Összesen több, mint nyolcszász illegális partfeltöltést és bejárót számolnak fel idén a Balatonon. A bejárók döntően fa- vagy vascölöpökre épített, vízben hagyott szerkezetek, amelyek amellett, hogy akadályozzák a nádaratást, károsítják a nádat is. Ilyen engedély nélküli bejáróból a vízügy felmérése szerint 470 van a Balaton körül, illegális partfeltöltésből pedig 370-et mutattak ki a szakemberek. Ezek döntő többsége az egybefüggő nádasokhoz, és a vízparti telkekhez kapcsolódik. Hozzátette: az engedély nélküli létesítmények száma az új légifotókkal történt összevetésük alapján nem nőtt számottevően az igazgatóság legutóbbi, 2003-as felméréshez képest.

Csonki István elmondása szerint a munkát Badacsonytomajon kezdik: az északi-parti településen jelentős, több mint ötven méteres bejárót és földbetöltést kell felszámolnia a környezetvédelmi hatóság kötelezése alapján a vízügynek. Jelenleg az illegális stégrendszer elbontásának tervezése és hatósági engedélyezése zajlik, kivitelezése a nyár elején várható. Egy-egy engedély nélküli létesítmény elbontásának költsége több millió forintba kerül, csak a badacsonytomaji esetben több mint száz köbméter földet kell kitermelni a Balaton medréből – jegyezte meg a szakember.

Az előzetesen tipizált bontási terveket a vízügynek a környezetvédelmi hatósággal is egyeztetnie kell, mivel a Balaton különleges védettséget élvező úgynevezett NATURA 2000-es terület. Az igazgatóság munkatársainak a természetes környezet, és a nádas megóvása miatt döntően kézi erővel kell kiszedniük a Balatonból az oda nem illő szerkezeteket, ezt az egy évben rendelkezésre álló 5-6 hónap alatt nem lehet befejezni. Hozzátette: ütemtervet kell készíteniük egyebek mellett a kiszedett anyagok tárolásáról, deponálásáról, végleges elhelyezéséről. A parttisztításhoz, a vízügyi létesítmények karbantartásához csak a Balaton mellett idén 400 közmunkást foglalkoztatnak, a felvétel márciusban kezdődött.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés