Balaton FM: mitől jó egy új rádió?

2013. március 6. 15:13

Kardos Gábor

A bemondók végre nem idióta jófej-hangon beszélnek hozzánk, hanem értelmes hangon, mint emberek az emberekhez.

A sors és a médiapiac szeszélyéből idén létrejött kis hazánkban egy európai összehasonlításban is kiemelkedő minőségű rádió, a Balaton FM. Nem véletlenül említettem a nemzetközi összehasonlítást, mert éveken át keresztül-kasul autóztam Európát Madridtól Rigáig, és mindenütt a helyi rádióadókat hallgattam útközben. Nagyrészt a médiapiac struktúrájából adódóan ugyanaz a pár tucat sláger és ugyanazok a fősodrú média által nyomott hírek szólnak mindenhol az európai éterben. Országos frekvenciák esetében olyan nagy pénzekről és érdekekről van szó, hogy eleve esélytelenné válik bármilyen értékteremtés vagy értékek közvetítése – ott a minőségi szempontok helyére mennyiségi szempontok kerülnek (a hallgatottság bármi áron való növelése, illetve a szponzorok reklámcéljai, a hirdetők értékesítési céljai). A fülembe cseng, mikor egy ismert és Balaton iránt elkötelezett műsorvezető egy nyilvánvalóan közérdekű híradás lehetőségét azzal intézte el, hogy náluk „minden perc milliókba kerül”… Na, így tényleg nem lehet jó rádiót csinálni, értéket teremteni. Megjegyzem: ez üzleti modelként sem hatékony a médiában, mert a hirdetésekhez hallgatottság kell, ahhoz pedig jó tartalom, tehát pusztán piaci alapon sem szrencsés ennyire a faroknak csóválnia a kutyát…

Szóval egyszer volt, hol nem volt egy siófoki befektető, akinek elege lett abból, hogy nincs információáramlás a tó körül, még rossz balatoni rádió sem volt és pályáztak egy regionális frekvenciára. Megkapták és vállaltak elképesztően sok informatív-beszélgetős műsoridőt. Persze nagyon kevesen vannak, mégis meglepően jól csinálják. Bár kereskedelmi rádió a műfajuk, a bemondók végre nem idióta jófej-hangon beszélnek hozzánk, hanem értelmes hangon, mint emberek az emberekhez. Profin, bakik nélkül.
A zene sem a gyakorlatilag mindenhol egyeduralkodó minőségtelen partizenékből, illetve rég megunt slágerekből áll, hanem végre hallgatható, dinamikus-dallamos-hangulatos, sosem megy le kutyába, egy bizonyos minőségi minimum alá, sosem válik zavaró zajjá, ami miatt csatornát kéne váltani az igényesebb hallgatónak. Talán a tulajdonos nem örül annyira annak, hogy még nincs tele pizzériák vagy diszkók gyengécske reklámjaival a rádiója, de a hallgatók annál jobban örülhetnek ennek az áldott állapotnak.

Ilyenkor derül ki, mekkora minőségi előny a hírekben, információkban a regionalitás. Egyrészt mindig érdekes, mert közel van, ismerős helyekről, emberekről van szó, másrészt ugyanezért kevésbé lehet félrevezetni a hallgatókat, mert valamelyest a szemük előtt zajlik, amiről hallanak, illetve bármikor ellenőrizhető. Országos témáknál csak egy szűk elit fér hozzá olyan információkhoz, melyek alapján hasonló rálátása lehet a hírekre és információkra, nemzetközi ügyeknél meg még tovább szűkül azok köre, akiknek egyáltalán képük van a háttérről, a hírben épp érintett távoli országról. Ráadásul, minél távolabbi dologról van szó, annál nagyobb érdekek fűződnek ahhoz, hogy az eleve ellenőrizhetetlen híreket ténylegesen manipulálják, akár üzleti, akár más érdekekből. A lokális információnál viszont egyszerre nagyobb a rálátásunk, a civil kontroll és közben kisebb érdekek fűződhetnek ahhoz, hogy az amúgy is nehezebben félrevezethető hallgatókat valamilyen irányban befolyásolják. Persze kivételek mindig lehetnek, a helyi vállalkozóknak és politikának is vannak érdekeltségei, de a fő szabály alapján mégis sokkal jobb a helyzet a regionális médiában, ami lehetővé tesz egy olyan minőségi hírszolgáltatást, ami „magasabb szinten”, országosan vagy globálisan eleve esélytelennek tűnik, a médiapiac struktúrájából adódóan.

Mivel rengeteg tartalommal kell kitölteniük a vállalt beszéd-időt, ezért a Balaton FM kulturálisan is simán felveszi a versenyt a közszolgálati adókkal (Kossuth, Bartók), nemcsak azért, mert nem lógnak ki itt-ott propagandisztikus lólábak, vagy - ami főleg a „megújult” Kossuth és Petőfi - csapdája, hogy megpróbálnak megütni egyfajta öncélúan hallgatottságnövelő hangvételt, nyomatják a bulváros témákat ezerrel és ez cseppet sem áll jól a közszolgálatnak, nem is beszélve arról, hogy mennyire etikus közpénzből kereskedelmi rádiózást csinálni. Különösen visszatetsző ez a Petőfi esetében, ahol közpénzből propagálják a legmegalázóbban minőségtelen globálangolszász-slágereket és partizenéket, mégpedig olyan módon és mértékben, hogy a könnyűzene kedvelői számára is hallgathatatlanná válik. Ismerőseim egy része inkább hallgat komolyzenét a Bartókon, csak ne verje ki állandóan a biztosítékot valami legalja harsánykodás, fájdalmas giccs vagy betépett gépzene.

A szerződésben vállalt beszédkényszer áldásos hatására a Balaton FM tartalom szempontból kulturális adóként sem elhanyagolható tényező. Rengeteg érdekességet mesélnek a Balaton, illetve a régió természeti és kulturális értékeiről, múltjáról, jelenéről és terveiről. Még a különféle halak-madarak életéről is meglepően érdekes dolgokat tudhatunk meg, mert végre nem ostoba tömegként kezel minket hallgatókat ez a rádió, hanem emberként. Szintén izgalmas kihívás, hogy lehetővé válik a két part párbeszéde az éterben, bár egyelőre a siófoki stúdió miatt a déli parti hírek és szempontok dominálnak, de még csak most indult a rádió és a szándék megvan a dialógusra. Ha már adminisztratíve nem valósult meg, így legalább az éterben létrejöhet a Balaton Régió!

Ezt a cikket rádióhallgatóként írtam és nem volt benne üzleti érdek, bár nyilván bárki szívesen szólal meg olyan rádióban, amelyet szívesen hallgat. Készítettek már velem interjút két ízben és nem tagadom: örömmel járulok hozzá a rádió sikeréhez aktívabban is, de az ok-okozati összefüggés pont fordított, mint hasonlóan lelkesnek tűnő PR cikkek esetében. Azért működöm szívesen együtt velük, mert jónak tartom, amit csinálnak és nem fordítva… Lényeges különbség.

Végre süt a nap a tóparton és szól a Balaton FM, kitavaszodtunk az éterben is! Ez igen jó hír. Ja igen: és végre nem csak a katasztrófákról szólnak a hírek, mert a regionális médiának ez is jelentős előnye, hogy közelebbi konkrétumokról van szó és nem kamu hallgatottság-hajhászó bulvársztorikról. A közeli konkrétumok közt pedig azért jócskán akadnak pozitív vagy nem drámaian negatív hírek. Legalább ilyenkor kiderül, hogy nem is olyan rossz helyen élünk, ha létrejön egy ilyen jó regionális rádió mint a Balaton FM.

*

Az adáskörzeten kívül is lehet hallgatni online.

A bejegyzés trackback címe: https://balaton.mandiner.hu/trackback/7457