Harmadfokú belvízvédelmi készültség a Kis-Balaton térségében

2013. február 27. 15:18
Az átemelt vízmennyiség meghaladta az előírt határértéket, valamint az olvadás és a csapadék együttes hatása miatt nőtt az elöntött területek nagysága.

Harmadfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget a Kis-Balaton térségében, mivel az átemelt vízmennyiség meghaladta az előírt határértéket, valamint az olvadás és a csapadék együttes hatása miatt nőtt az elöntött területek nagysága – közölte a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatósága a honlapján. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Zala alsó szakaszán a bárándi, a búberki és a mekenyi szivattyútelepen kedd délután rendelt el harmadfokú belvízvédelmi készültséget. Az MTI információi szerint a térségben található kilenc szivattyútelep folyamatosan üzemel, a mélyebben fekvő területekről naponta 300 ezer köbméter vizet szivattyúznak át. A Kis-Balaton Üzemmérnökség vezetője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a belvíz lakott területeket nem veszélyeztet, de Zalaapáti környékén a mezőgazdasági területeket, szántókat, legelőket, erdőket elöntötte a víz. A belvíz a Nagykanizsa-Budapest vasútvonalat is érinti; Sávoly és Főnyed térségében emelkedik a vízszint, ezért a vasúti töltés védelme miatt ezen a szakaszon is folyamatosan szivattyúzzák a vizet. 

Egri Gyula, Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató arról tájékoztatott, hogy az elmúlt napok esőzései és a korábban lehullott, nagy mennyiségű hó olvadása miatt folyamatosan emelkedik a Mura vízszintje. A folyón még nem rendeltek el árvízvédelmi készültséget, de olyan mértékű a vízszint növekedése, hogy az szerdán Letenyénél a hármas készültségi fokozat szintjét is elérheti. A nagyobb vízutánpótlást Ausztriából és Szlovéniából várják. A magyarországi szakaszon a folyóba ömlő kisebb vízfolyásokon, patakokon az árhullám az éjszaka tetőzött, reggelre már lassú apadást tapasztaltak.

A Zala folyó a legmagasabban mért árvíz szint alatt egy méterrel szerda délelőtt tetőzik Zalaegerszegnél. Megelőző védekezésként a kritikus pontokon homokzsákolás és szivattyúzás zajlik. A folyó Zalaegerszeg alatti szakaszán lassú vízszintemelkedés tapasztalható, de nincs szükség védekezésre, mert a természetes árterületen eloszlik a víz, Kehidakustány és Zalacsány térségében azonban csütörtök reggelig lassú vízszintemelkedéssel kell számítani. Az igazgató szólt arról is, hogy az elmúlt huszonnégy órában a belvíz miatt öt településen (nyolc helyszínen) hajtottak végre megelőző védekezési tevékenységet Zala megyében, de lakosságvédelmi intézkedésekre nem volt szükség. A következő napokban – a Mura kivételével – lassú apadásra számítanak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés