Ősszel folytatódik a keszthelyi Balaton-part megújítása

2013. február 22. 16:42
A fejlesztéshez mintegy 350 millió forintnyi uniós támogatást kapott Keszthely. Egyebek mellett tovább folytatódik a parti sétány kiépítése a part és a kerékpárút között, megújul a strandhoz vezető, pavilonsor előtti sétány, az Erzsébet királyné sétány mellett pedig vizesblokkal ellátott turisztikai központot alakítanak ki.

Csaknem 350 millió forint uniós támogatással ősszel folytatódik a keszthelyi Balaton-part megújítása. A projekt támogatási szerződését pénteken írták alá Keszthelyen, a városházán. A beruházás több mint húszezer négyzetméternyi területet érint. A munkálatok várhatóan a jövő évi szezon kezdete előtt befejeződnek.

Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke nagy jelentőségűnek nevezte, hogy összesen 2,6 milliárd forintos pályázati keret jutott a balatoni üdülőkörzet Zala megyei turisztikai fejlesztéseire. Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője köszöntőjében kiemelte, az elképzelés összhangban áll és szerves egészet alkot a területen tavaly megvalósult beruházással. Mint fogalmazott, a keszthelyi városvezetés összehangolt és tervezett fejlesztési koncepció mentén gondolkodik.

Ruzsics Ferenc, Keszthely fideszes polgármestere a projekt ismertetésekor arról beszélt, hogy a keszthelyi Balaton-part infrastruktúrájának és szolgáltatási kínálatának fejlesztése hozzájárul az idegenforgalmi szezon meghosszabbításához. Az ősszel kezdődő beruházás keretében tovább folytatódik a parti sétány kiépítése a part és a kerékpárút között. Az Erzsébet királyné útja folytatásában a síneken túl található útszakaszt is díszburkolatú sétánnyá alakítják át és megújul a strandhoz vezető, pavilonsor előtti sétány is.

Az Erzsébet királyné sétány mellett vizesblokkal ellátott turisztikai központot alakítanak ki, a tervek szerint az épületben kerékpáros pihenőt, információs pontot, bűnmegelőzési irodát és büfét üzemeltetnek majd.; A patinás szállók épületei mögött új funkciójú tér jön létre. Az Energia téren kap helyet egy 20 méter átmérőjű, kör alakú műjégpálya, csiszolt beton felülettel. A terület központi részére intenzív igénybevételre tervezett skate játékelemek kerülnek. A közönség számára mozgatható, mobillelátók készülnek, a gyerekek számára pedig interaktív elemekből kialakított vízi játékparkot alakítanak ki.

A borutca végénél rendezvénysátor és mobilszínpad felállítására alkalmas fogadószerkezet létesül. Új attrakcióként „érzékek kertje” néven különleges illatú és tapintású növényekből speciális parkot hoznak létre. A Balaton-parton szobrot állítanak Keszthely világhírű olimpiai úszóbajnoka, Csik Ferenc emlékére, az Erzsébet királynét formázó köztéri alkotást pedig a róla elnevezett sétány mellett helyezik el. A felújított tereken 22 kamerás térfigyelő rendszert építenek ki, a projektet wifi-hozzáférés, az internetes tartalmak elérését szolgáló QR-kód szoftverfejlesztés egészíti ki.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés