Több mint egymilliárd forint értékű beruházás Zalakaroson

2013. január 14. 9:03
A településen termáltavat hoznak létre és gyerekeknek fedett élményfürdőt alakítanak ki a gyógyfürdőhöz kapcsolódóan.

Több mint egymilliárd forint értékű beruházás valósul meg 500 millió forintos pályázati forrás segítségével Zalakaroson, ahol termáltavat hoznak létre és gyerekeknek fedett élményfürdőt alakítanak ki a gyógyfürdőhöz kapcsolódóan - közölte a Zala Megyei Közgyűlés elnöke. Manninger Jenő felidézte, hogy a kiemelt balatoni üdülőkörzethez tartozó zalai települések és az itt működő vállalkozások 2,6 milliárd forint támogatást nyertek a napokban a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázati keretéből. Az összeg azért is ilyen jelentős, mert Budapest után leginkább Zala megyében számít húzóágazatnak a turizmus, a Balatonnak és a gyógyvizeknek köszönhetően.

Zalakaros két pályázatával 500 millió forint támogatást nyert, ebből az önkormányzat 280 millió forintot használhat fel egy termáltó létesítésére, a gyógyfürdő pedig a szabadtéri „gyermekvilág” folytatásaként fedett élményfürdőt alakít ki a kicsiknek 220 millió forintos támogatással. Novák Ferenc polgármester kifejtette: a termáltó és ökopart elnevezésű projekt szervesen kapcsolódik a gyógyfürdőhöz és a közeli természetvédelmi területhez, s az elfolyó termálvíz hasznosítását és a vendégek kikapcsolódási lehetőségét egyaránt szolgálja. Egyfajta alternatív városközpont is kialakul az 1,3 hektáros, eddig kihasználatlan területen létesülő tó partján, ahol látogatóközpont, a tó stégeire, szigetére települő vendéglátóegységek, mesepark és vízi attrakciók kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. Az összesen 387 millió forintból megvalósuló beruházásnál a 280 milliós támogatáson felül az önrészt az önkormányzat biztosítja. A tervek szerint júliusban indulnak a munkálatok, amelyek a következő szezonkezdetre fejeződnek be.

Burján Richárd, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója és egyben a Zalakarosi Turisztikai Egyesület elnöke elmondta: tavaly sikerült megállítani a vendégszám éveken át tartó csökkenését, így a múlt évben közel 514 ezer látogatót fogadott a fürdő. A város szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma meghaladta a félmilliót, az ide érkezők több mint 70 százaléka belföldi vendég volt. Kitért arra, hogy a gyógyfürdőben az eddig kevésbé kihasznált úszómedence átalakításával hozzák létre a fedett gyermekrészleget, ahol két szinten vízi attrakciók, családi és gyermek szaunák, játszóházak várják a 14 év alattiakat. Az 500 millió forintos beruházás munkálatai márciusban kezdődnek és várhatóan augusztusban fejeződnek be – tette hozzá a vezérigazgató.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés