Tovább keresik az eltűnt vitorlázót a Balatonban

2012. október 12. 10:10
Még mindig kutatnak a Balatonban a vitorlásáról kedden eltűnt 60 éves Kosztolányi Balázs után. A férfi tavalyi a Kékszalagon hajója kategóriájában győztes lett csapatával.

A vízi rendészet tovább kutat a Balatonban a vitorlásáról kedden eltűnt 60 éves Kosztolányi Balázs után, aki a tavalyi a Kékszalag vitorlásversenyen hajója kategóriájában győztes lett csapatával – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön. Méhes Dóra közölte: egy hajóval és két személlyel folytatják a keresést.

Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere az esettel kapcsolatban elmondta: Kosztolányi Balázs jó kondícióban lévő, rutinos hajós, aki évtizedek óta tavasztól őszig vitorlázik, napi rendszerességgel kihajózva Balatonföldvárról. Két napja dél körül indult el a balatonföldvári kikötőből, és 15 óra előtt találták meg a hajóját üresen, mintegy 15 kilométerrel arrébb, Révfülöp közelében, ahol megfeneklett. A vitorláson az automata kormány be volt kapcsolva, így sejteni se lehet, mikortól nem kormányozták. Kosztolányi Balázs vélhetően vízbe esett, hiszen a hajó hátsó korlátja megsérült – tette hozzá a polgármester.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés