A médiahatóság egy éves munkájára bólintott rá a parlament

2012. március 6. 13:38
A TV2 követte el a legtöbb normaszegést 2010-ben, ugyanakkor ez a csatorna sugározta a legnézettebb magazinműsort is – többek között ez derült ki a médiahatóság az Országgyűlés által hétfőn elfogadott beszámolójából. A dokumentum összegzése szerint a testület év végéig 400 esetben döntött jogsértések elbírálásáról.

A 2010. évi médiahatósági munkájáról szóló beszámolót fogadott el az Országgyűlés hétfőn. A beszámoló – amelyet 234 igen szavazattal, 92 nem szavazat mellett fogadta el a Ház –, az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2010. évi tevékenységét egyaránt érinti.

A Médiatanács által beterjesztett dokumentumban a többi közt az szerepel, hogy az ORTT az adott évben május 14-éig működött, az új törvényi szabályozás alapján felálló Médiatanács pedig október 12-én kezdte meg működését. A jogelőd testület határozatképtelensége miatt öt hónapon át szünetelt a döntéshozatal, a médiatanácsnak azonban sikerült az ügyhátralékot három hónap alatt feldolgoznia – szerepel a dokumentumban.

A testület az év végéig több mint 800 határozatot hozott, amelyek csaknem felében, azaz 400 esetben döntött jogsértések elbírálásáról, 300 esetben határozott frekvenciák, 70 esetben pedig támogatások ügyében. Az ORTT és a Médiatanács 2010-ben összesen 6 pályázati felhívást bocsátott ki, összesen mintegy 700 millió forint keretösszegben.

A csaknem 500 oldalas dokumentum bemutatja a többi között a panaszbizottság munkáját, amely 2010-ben működött utoljára. A beérkezett 69 panasz közül 26 állampolgároktól, 18 pártoktól, 19 civil szervezetektől, kettő önkormányzatoktól érkezett, további négy egyik kategóriába se sorolható.

A hír- és politikai műsorok tájékoztatási gyakorlatát vázoló fejezet szerint a tévénézők több mint 31 százaléka az RTL Klub híradóját nézte, csaknem ugyanennyien követték a TV2 Tények című műsorát, míg az MTV1 Híradóját 14,7 százaléknyian figyelték. A legnézettebb magazin a TV2 Naplója volt, ezt követte az RTL Klub Házon kívül, majd az MTV1 Az Este című műsora.

A rádiós és televíziós műsorfigyelés során 1510 vizsgálatot folytatott le az érintett testület, több mint 11 ezer műsoróra elemzésével. A legtöbb normaszegést (44 százalék) a TV2 követte el 2010-ben, az RTL Klub részaránya 21 százalék, míg a harmadik helyen álló MTV1-é 11 százalék, a Duna TV-é pedig 10 százalék. A rádiók közül a Kossuth Rádió részaránya volt a legmagasabb (3,73 százalék) az összes normaszegésen belül. A legtöbb normaszegés a burkolt reklám tilalmát hágta át.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában