Tarlós István is elmondta véleményét Magyar Péterről

2024. február 22. 16:19

A volt főpolgármester arról is beszélt, három olyan embert biztosan tud, akik teljesen szuverének voltak.

2024. február 22. 16:19

Tarlós István volt főpolgármester volt az Ultrahang-csatorna vendége, akivel Király Tamás műsorvezető Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról, V. János fővárosi kitüntetéséről, a Fidesz várható főpolgármester-jelöltjéről, illetve Rogán Antal jobboldal kommunikációjában betöltött szerepéről is beszélgetett.

Az egykori főpolgármester Magyar Péter Partizánnak adott interjúja kapcsán elmondta: azt, hogy Magyar Péter Rogán Antal nevét többszörösen is célba vette és nagyon markánsan támadta, nem tartja elegánsnak.

Én Rogán Antallal mindig is nagyon nyíltan beszéltem. Nagyon nagy barátok persze nem voltunk,

mert tőle sem állt távol a gondolat 2010-ben, hogy főpolgármester akarjon lenni. 

Végül én lettem az” – fogalmazott. Hozzátette: ez szerinte közte és „Tóni közt” nem javította a barátságot. Ugyanakkor hangsúlyozta: „azt, amit Magyar Péter ennyire kategorikusan ráfog Rogán Antalra, nem csak, hogy nem tudom megerősíteni, de nem is nagyon hiszem”. A volt főpolgármester csupán szerint annyi történik, hogy Magyar Péter valamiért nagyon haragszik Rogán Antalra.

Kik voltak szuverének?

Mint mondta: „Nem akarom védeni Rogánt, mert nem tudom, Rogán Antal pontosan milyen munkát végez, és hogyan végzi azt”. Ugyanakkor aláhúzta, hogy a fővárosi kommunikációba nemhogy Rogán Antal, de maga a miniszterelnök sem szólt bele soha a személyzeti politikájába, vagy abba, mikor, kinek, hol és mit nyilatkozik.

Az ellenzék gyűlölködő és ostoba állításával szemben – hogy én egy báb voltam a rendszerben – mondanám, hogy ha valaki, na akkor én biztosan nem voltam az” – szögezte le, majd hozzátette: 

három olyan embert biztosan tud, akik teljesen szuverének voltak: Kövér László, Pintér Sándor és ő. 

A többiekről megjegyezte: nem meri azt állítani, hogy azok voltak, bár nem is zárja ki. „Tőlem a miniszterelnök soha nem kért olyat, amitől nyugtalanul kellett volna aludnom” – húzta alá nyomatékosan.

Nyitókép: Ficsor Márton (Mandiner)

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
valerian-0
2024. február 23. 22:46
Magyar megpróbál meglovagolni egy olyan vesszöparipát ami szerinte az élre repíti, de valójában a pokol felé rohan, csak vagy nem tudja, vagy nem akarja észre venni.
Claudius1
2024. február 22. 19:52
Héány pedofilnak adott kegyelmet a fidesz?
sozlib_abschaum
2024. február 22. 19:42
Ha, ha, ha, fogadjunk, hogy , amíg ez a faszi (magyar? peter) fideszes volt, addig pedofil buzi volt de most, hogy összebútorozott a moslékkoalíciósokkal már átgyógyult és a világ legjámborabb embere lett.
states-2
2024. február 22. 19:34
Az ilyeneket hívják, mint ez az emberi hulladék nácikomcsinak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!