Elképesztő: fegyvert vittek egy balatonföldvári iskolába, el is sütötték a puskát

2023. október 28. 08:41

Majdnem rossz vége lett a balatonföldvári orientációs napnak.

2023. október 28. 08:41
iskola

Csaknem végzetes tragédia történt egy balatonföldvári iskola pályaorientációs napján, számolt be a Bors. Az egyik édesapa tartott előadást hetedikeseknek, aki történetesen vadász. A férfi bevitte puskáját, de még a töltényeket is az oktatási intézménybe, hogy azt mutogassa.

A töltött fegyver gyerekekhez került, majd el is dördült, mondta az egyik szülő a lapnak. Úgy vélte, hogy a férfi tehet minderről.

„Amikor én mentem a kisiskolás gyerekemért, akkor egy rendőr várta a helyszínelőket, és ott volt a vadász is, aki pont a mi osztályunkban is tartott előadást. Úgy tudom, hogy az egyik gyereknek sikerült megtöltenie a fegyvert, majd meghúzták a ravaszt. Annyi szerencséjük volt csak, hogy az ablak irányába nézett a puska! Simán lelőhették volna egymást vele...” – mesélte.

A Borsnak a történteket megerősítette a Somogy vármegyei Rendőr-főkapitányság is, és azt is elmondták, hogy az esettel kapcsolatban eljárást indítottak.

Nyitókép: Pixabay

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. október 28. 16:20
Kettősség van bennem. Nálunk a rendészeti szakközép a falunapi bemutatóra nem jött el. pedig megígérte. Mert hát reggel esett az eső. És a lézerlövészek se jöttek el. Csak megígérték, szintén. És egy mukkot se szóltak, hogy nem jönnek. Most egy leendő rendőr, katona cukorból van, legyen? Nem kéne. Valahol, valamikor meg kellene tanulni sajnos ezt a tudományt, fegyverismeretet. Nem mondom, hogy így. MHSZ-t kell megint csinálni, vagy hogy?
Valodi
2023. október 28. 15:15
Hamarosan kezdődik élesben: https://www.youtube.com/watch?v=mtmtMbAIitY
Valodi
2023. október 28. 13:03
... höhöhö ... Doktorminiszterelnök Úr áldásos tevékenységének eredményeként a Pártban már ugye milyen sokan meggazdagodtak! Ők igyekeznek megurasodni is - megtanultak késsel/villával enni, jártak már színházban, nem túrják az orrukat a templomban a kötelező mise alatt, egyes igazán szerencsések már golfoznak is a legnagyobb csőfogójukkal... Sőt! mint a hajdanvolt igazi urak, többen közülük már vadásznak is, főként a saját birtokukon! Igaz, legtöbbjük még csak hurokkal.... Azt kellett volna bevinni az iskolába!
survivor
2023. október 28. 12:47
s a golyó, miután két kilométert repült, Jóféle Mosin-Nagant lehetett....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!