Börgöndi tragédia: hónapok múlva derülhet csak ki, mi vezetett a légikatasztrófához

2023. szeptember 11. 13:39

A legtöbb szakértő hallgat, a Mandinernek név nélkül nyilatkozó szerint a videófelvételek alapján nem volt megfelelő a gép sebessége az orsó végrehajtásához.

2023. szeptember 11. 13:39
null

Könnyen elképzelhető, csak hónapok, esetleg évek múlva, rengeteg ledolgozott vizsgálati óra után derül majd ki, hogy mi okozta a vasárnapi  repülőgép-balesetet, amelyben elhunyt a két pilóta, s több néző súlyosan megsérült. Több ismert és kevésbé ismert szakértőt, pilótát kerestünk meg, mondják el, szerintük mi okozhatta a közvéleményt is sokkoló tragédiát, de van, aki udvariasan, más kimérten, s olyan is volt, aki nagyon ingerülten közölte velünk, hogy nem nyilatkoznak. 

Végül találtunk valakit, aki név nélkül hajlandó volt megosztani a Mandiner olvasóival a véleményét. Ő is hangsúlyozta, neki sincs több közvetlen ismerete a történtekről, mint az átlagos hírfogyasztónak, de látta a videófelvételt, beszélt más hozzáértőkkel, ismer iparági álláspontokat, rendelkezik tapasztalatokkal, ismeretekkel, ezek alapján van elképzelése, hogy mi történhetett.

Ezt is ajánljuk a témában

Egy biztos, nem az időjárás okolható a katasztrófáért, meleg nyári nap volt, remek látási viszonyokkal, kiváló alkalom volt az ilyen jellegű bemutatóra. Ezek után természetesen a műszaki hiba jöhet szóba. Bár a repülőgép a képek szerint gyakorlatilag teljesen megsemmisült, így nehéz lesz feltárni a problémákat, de szerencsére készültek videófelvételek, amelyekből sok mindent meg lehet állapítani. 

Jól lehet látni a gép mozgását, s a hang alapján lehet következtetni a motor viselkedésére, amely úgy tűnik, nem állt le. 

Azt lehet tudni, hogy új, erősebb motort – héthengeres helyett kilenchengereset, amely 1200 lóerős volt – építettek bele nemrég a gépbe, ami ugyan bejáratós volt még, ezért nem is nagyon szokták műrepülésre használni, de ez önmagában nem lehetett oka a balesetnek. Lehetett kormányhiba is, ám a repülő mozgása ezt nem nagyon támasztja alá.

Így a rendelkezésre álló adatok szerint inkább emberi hiba történhetett” 

– állítja a lapunknak nyilatkozó szakember –, az orsó, amely tulajdonképpen egy műrepülő-művelet kivitelezését ronthatták el a pilóták, azt nem tudták tökéletesen végrehajtani. 

A viszonylag alacsony magasságban ugyanis nem volt meg a repülőnek az a sebessége, hogy a hosszanti tengely körül úgy meg tudjon fordulni, hogy a felhajtóerő megmaradjon. A felhajtóerő megszűnésével pedig lecsúszott a gép, s abban a magasságban már nem lehetett ezt a helyzetet korrigálni.

Persze felvetődik a kérdés, hogy a két tapasztalt pilóta – ráadásul apátról és fiáról van szó, akik nyilván összeszokottak, jól ismerik egymást –, hogyan követhet el ilyen amatőr hibát, hiszen minden bizonnyal rengetegszer megcsinálták már ezt a mutatványt. A szakértőnk erre kijelentette, a légiközlekedés történelmében számos példa van arra, hogy a legmegbízhatóbb, legjobb pilóták is tévedhetnek olykor, és sajnos az is előfordul, hogy 

épp a rutin, a túlzott magabiztosság szüli a rossz döntést.

Másfelől pedig általában a rokoni kapcsolat sok szempontból valóban előnyös a repülések során, de mindez azzal is járhat, hogy a pilóták nem egyenrangú félként viselkednek egy olyan szituációban, amikor tizedmásodpercek alatt kell dönteni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Persze az sem kizárható – jelentette ki a Mandiner informátora –, hogy 

a repülőgépet vezető férfi rosszul lett, nem volt ura a cselekedeteinek, s a társának egyszerűen nem volt elég ideje, hogy korrigálja a hibát.

Ezt is ki fogják vizsgálni – bár nagy kérdés, ez utólag megállapítható lesz-e a holttestekből – továbbá azt is, volt-e esetleg a pilótáknak olyan fizikai, pszichológiai problémájuk, amelyek előidézhették azt, hogy rosszul döntenek. A szakértők persze csavarról csavarra átnézik a roncsokat is, hátha mégis voltak tragédiának műszaki okai. S ezekből a mozaikokból fogják majd összerakni a teljes képet és készítik majd el a jelentésüket. 

Nyitókép: Police.hu

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. szeptember 11. 15:37
Olyan korábbi videó kellene, amelyen ugyanezt az előadást sikeresen megcsinálják. S azzal összehasonlítani a lezuhanást. Ha rosszul lett a pilóta, akkor annak csak látszódnia kell a repülésen! De ha ugyanazt próbálta a pilóta, mint eddig mindig, csak most nem sikerült, akkor az pilótahiba.
Akitlosz
2023. szeptember 11. 15:34
"Persze az sem kizárható – jelentette ki a Mandiner informátora –, hogy a repülőgépet vezető férfi rosszul lett, nem volt ura a cselekedeteinek, s a társának egyszerűen nem volt elég ideje, hogy korrigálja a hibát." Azért van két pilóta a gépeken, egy is el tudja vezetni, ha a másikkal akármi van. De néhány méterrel a föld felett ez megint nem sokat használ. Ma már olyan repülőgépet is gyártanak, amelyen egyetlen gomb megnyomására a gép maga megkeresi a legközelebbi repülőteret vészhelyzetet jelent és leszáll emberi közreműködés nélkül. Csak mert a pilótával akármi is van még nem kell a többi embernek is meghalnia a gépen. A rosszullét kivédhetetlen. Pár napja láttam egy videót, amelyen egy 53 éves vietnámi buszsofőr Ho Si Min városban agyvérzést kap vezetés közben. A busz irányítatlanul nekiment valaminek. Az utasok hívtak orvost, de akkor is meghalt a sofőr. Másnak nem lett nagyobb baja.
Akitlosz
2023. szeptember 11. 15:22
"Persze felvetődik a kérdés, hogy a két tapasztalt pilóta – ráadásul apátról és fiáról van szó, akik nyilván összeszokottak, jól ismerik egymást –, hogyan követhet el ilyen amatőr hibát, hiszen minden bizonnyal rengetegszer megcsinálták már ezt a mutatványt." Éppen ezért. A rutinos öreg rókák beképzelté válnak, többet engednek meg maguknak, lazábbak. A kezdők tudják magukról, hogy kezdők, jobban figyelnek és jobban koncentrálnak. Nem rutinból repülnek, hiszen olyanjuk nekik eleve nincsen. A közutakon sem a T betűs autók száguldoznak a szabályokra fittyet hányva. Ez az öreg vagánykodni próbált, nem sikerült neki. Egy kezdő pilóta eleve meg sem próbált volna ilyen manővert. Nem is zuhant volna le.
Akitlosz
2023. szeptember 11. 15:17
Horthy István is hasonló pilótahiba miatt zuhant le. Felszállás után túl hamar, túl alacsonyan, túl kis sebességnél kezdett túl éles fordulóba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!