Kik a valódi rabló nemzetek?

2023. augusztus 07. 22:36

Nem bűnözők voltunk, és most sem vagyunk, inkább a nyugati népek által feláldozottak.

2023. augusztus 07. 22:36
null
Both Hunor
Both Hunor
Pesti Srácok

„A hazai liberális megmondók újfent maximumra járatják a magyargyűlöletet. Néhány nappal ezelőtt, a felesége miatt híressé váló, eddig még csak egy filmben szereplő színész, Dietz Gusztáv beszélt arról, hogy arra neveli a gyerekeit, hogy ebből az országból minél előbb el kell menni.

De az MSZP-be visszatérő Csintalan Sándor is bűnöző országról beszélt Magyarország kapcsán. Korábban hasonlóan nyilatkozott Frei Tamás is, aki nyugatról nézve »rabló népként« elmélkedett saját nemzetéről.

Dietz lényegében kifejtette, hogy Magyarország a hibás, hogy 10 évig ő heroinista drogosként pusztította magát. Persze nem meglepő, de az is megér egy misét, ahogy az RTL reggeli műsorában körberajongták a gyűlölködő színészt és minden rosszallás nélkül tehette megjegyzéseit. 

A sort a már mindenkit eláruló, a politikai paletta minden szegletét – a szélsőbaltól a szélsőjobbig – bejáró Csintalan Sándor folytatta. Csintalan kifejtette néhány napja a Kötöttfogás című műsorban, hogy szerinte Magyarország egy bűnöző állam és szégyelli magát a nyugati szövetségeseink előtt. (Még szerencse, hogy nem keletit mondott.)

EGY KIS TÖRTÉNELEM A MAGYARGYŰLÖLŐKNEK

De történelmileg is hűtlen dolog a magyar népet ilyen jelzővel illetni, különösen, hogy nemzetünk az egész történelme során nagyon-nagyon rövid ideig számított portyázónak, és sokkal hosszabb időszak volt, amikor minket raboltak és használtak ki. Nem bűnözők voltunk, és most sem vagyunk, ahogy Csintalan mondja, hanem sokkal inkább áldozatok, vagy inkább a nyugati népek által feláldozottak. Nem sokkal az államalapításunkat követően, érkezett a tatárjárás, amikor olyan szinten kirabolták és megölték az itt élő magyarokat, hogy egy korabeli történetíró Magyar Királyság két évszázad utáni megszűnéséről írt. A semmiből kellett újjáépíteni az országot, ezért is hívták IV. Béla tevékenységét második honfoglalásnak.

De itt volt a török dúlás korszaka, 1526 és 1699 között, amikor az országunkat egy része is elrablásra került az Oszmán Birodalom által. És a drága, fejlett, Frei Tamás és Csintalan Sándor által is a végtelenségig magasztalt nyugati barátaink, nyugodt szívvel hagyták, hogy feldúlják Magyarországot a törökök és itt »időzzenek« 150 évig. Közben kihalt, elnéptelenedett egész Közép-Magyarország. És ilyen apróságok. De persze, miközben mi a keresztény világ határát védtük, hálát nem igen kaptunk, csak nagy nehezen nyújtottak segítő kezet Nyugatról. A fejlett német, Habsburg testvéreink pedig, ha nem követtük szó nélkül az utasításaikat, vagy függetlenebbek szerettünk volna lenni, akkor azért időről-időre a fejlett, nyugati kardjaikkal felaprítottak és kifosztottak bennünket.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. augusztus 08. 13:19
metálgitár@: Jóval több, mint a műmagyarkodó, elvtelen, hazug bálványt imádó söpredéknek.
Zokni
2023. augusztus 08. 12:38
Kedves Szerző! Erről a “magyargyűlölő” kifejezésről jó lenne, ha leszokna. Természetesen pont ugyanazzal az indulattal használja, mint azok, akik letolvajozzák a honfitársaikat. Ami egyébként nem a gyűlölet jele, csak pár kínos tény téves általánosítása. A magyar kormány akarja pl. mások pénzén fizetni saját gyermekeink taníttatását. A magyar kormányfő gyűjt mesés vagyont mások pénzéből. És hát ezeket támogatja a magyar szavazó, ugye… De ettől a polgárok nem bűnözők. És akik azt mondják rájuk, nem magyargyűlölők, csak utalnak arra, hogy a bűnök elkövetőit támogatják. (A “kalandozások kora” kifejezés egy a múltat megszépítő eufemisztikus megfogalmazás. Ami ártatlan hazugság persze. De ha valaki valamiféle dicsőséges hőskornak állítja be - máig ható érvénnyel -, azt azért mégis ki kell ábrándítani.)
galancza-2
2023. augusztus 08. 12:34
A magyaranyanyelvű de más nemzetiségű balos patkányok sokkal jobban gyűlölik a magyarokat, mint az az aljas,gyilkos széljobber sz.fecó a 2.vh idejében bárkit..............
solyomtomi-2
2023. augusztus 08. 11:58
IV. Béla és a második "honfoglalás"... És ezek az analfabéták akarnak történelmet tanítani nekünk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!