Fokozódik az árhullám a magyar folyókon: így védekeznek ellene

2023. augusztus 06. 15:44

Egyre több víz érkezik a Murán, a Dráván és a Sajón.

2023. augusztus 06. 15:44
null

Az újabb csapadék miatt egyre több víz érkezik a Murán, a Dráván és a Sajón; további vízügyeseket kell átvezényelni – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap kora délután az MTI-vel. A tájékoztatás szerint

országszerte folytatódnak a védekezési munkák,

miután az elmúlt órákban is jelentős mennyiségű eső esett a vízgyűjtőkön: 24 órában dolgoznak a Mura és a Rába mentén, és a vártnál több csapadék hullott a Sajó vízrendszerén is. Több településen a helyi védelemvezető hivatalosan segítséget kért, oda megérkeztek a vízügyes szakemberek, akiknek „rugalmas védekezést kell alkalmazniuk, illetve több forgatókönyvvel kell készülniük”, hiszen nemcsak a hidrológiai előrejelzés, hanem a külföldi tározók vízeresztése is befolyásolja az érintett folyókat – írták.

Az OVF beszámolója szerint a Rába Szentgotthárdnál szombat hajnalban 476 centiméterrel, harmadfokú készültség mellett tetőzött, Körmendnél is megközelítette a rekordvízállást vasárnap kora reggel, és 505 centiméteren tetőzött. A rönöki és a rábagyarmati záportározó szombat éjjel üzembe lépett, a tározóban visszatartott árhullám következtében a településeket nem öntötte el a víz. A következő napokban a folyó a nyílt ártereken okoz majd elöntést, de lakott területeket közvetlenül nem fog veszélyeztetni, viszont a szántóföldi elöntések miatt az alsó szakaszokon lassul majd az apadás. A Mura intenzíven árad, Letenyénél hétfő hajnalban tetőzik majd a folyó, harmadfokot meghaladó 530 +-10 centiméteres vízállással.

Ezt is ajánljuk a témában

A helyi és az ország más területeiről odaérkezett szakemberek 24 órás járőr- és figyelőszolgálatot látnak el, a zsilipek vízzáróságát ellenőrzik, a védtöltés mentett oldali rézsűjét lekaszálták az árvízi jelenségek megfigyelését segítendő, az éjszakai megfigyeléshez, esetleges munkavégzéshez pedig kiépítik a világítást – olvasható a közleményben. A Dráván a jelenlegi előrejelzések alapján harmadfokot meghaladó, egyes szakaszokon a valaha volt legmagasabb vízállást is elérő árhullám várható a jövő héten, itt már most az egész magyarországi szakaszon másodfok van érvényben. A Sajón kialakulóban lévő árhullám a folyó határszakaszán Sajópüspökinél vasárnap kora délután tetőzhet harmadfokú készültség mellett – írta az OVF.

(MTI)

***

Nyitókép: Balázs Attila / MTI

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dzso bacsi
2023. augusztus 06. 22:38
Az elmúlt 13 évben hány víztározó épült az országban? És stadion?
balbako_
2023. augusztus 06. 17:50
Most kulminál a múlt bűne, hogy ezeket a vizeket tározókba kéne tárolni, hogy aszály esetén onnan lehessen locsolni. Mert lesz itt még aszály és akkor milyen jól jönne.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 06. 17:10
A gátőr feketén vágott disznót. Csak szólok, időben! Ma, árstoppos csirkefarhátra vadászik...vicceltem. Agyonverték a cigókölkök! https://www.blikk.hu/aktualis/krimi/monok-gyilkossag-gator-gyerekek-idos-ferfi-ozvegye-megszolalt-dramai-reszletek/4xg4sd0 Cigányisztán
magyar demokrata
2023. augusztus 06. 16:32
"további vízügyeseket kell átvezényelni" Őket lehet! Tanárokat nem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!