Hadüzenet nélküli háborúban élünk

2023. június 27. 18:51

A kulturális szankciók elfogadhatatlanok. Ezt csinálta a hitleri fasizmus is. Interjú.

2023. június 27. 18:51
null
Lezsák Sándor

„Összetartozunk?

Inkább összetartozzunk, mint össze-vissza tartozzunk. Az érzés nagyon erősen jelen van, mint a búvópatak, mindenhonnan előkerül. Az erőtér kisebb-nagyobb közösségek között is működik. A Népfőiskola azért izgalmas hely, mert itt ezt az összetartozást mindig megtapasztalom. Meghirdettünk például egy kollégiumot a Kárpát-medence lakóinak 20 és 40 éves kor között. Mi az első, ami történik? Egy Magyarország-térkép előtt mindenki berajzolja, honnan jött. Aztán elmondja, milyen kötődése van más településekhez. Ekkor szinte mindig ki szokott derülni, hogy másnak ott született a nagymamája, aztán jönnek sorra a kötődések. Másfél óra múlva ez a pár ember kezd összetartozni.

Novák Katalin az erdélyi Nagykárolyban avatta fel Kölcsey Ferenc szobrát. Az államfőt magyarellenes tüntetés várta, »Erdély román föld« skandálással fogadták. A román média arról írt, hogy Novák megjelenésével provokálta a magyarellenes nacionalistákat. Később a Szatmár megyei Művelődési Igazgatóság megbírságolta a polgármesteri hivatalt, mert a szobron a Himnusz harmadik sora is szerepel, de csak magyarul. Ezek az események igazán nem az összetartozást segítik elő.

Ezek múló dolgok, semmitmondó történések, nem olyan lényegesek, mint amekkorára itt-ott felnagyítják. Az a fontos, hogy elnök asszony erős és intenzív kapcsolati rendszert épít ki mindenfelé. Az természetes, hogy közben ilyenek is történnek.

Miért természetes?

Mert az eseményekből kikövetkeztethető, hogy ilyen reagálások is lesznek. Lesz a jövőben is, ahogy korábban is voltak hasonlók. A környező országok részéről előjöhetnek olyan reflexek, amelyekben benne vannak az elmúlt évtizedek ilyen-olyan történései.

Milyen történései?

Szélsőséges megnyilvánulások mindig vannak, akár a román politika részéről is. Az ilyesmit a nagypolitikának kell kezelni, a magyar külpolitikának pedig lereagálni. De nem azzal, hogy visszavág, hanem úgy, hogy a gazdasági kapcsolatokat erősíti, és azt keresi, ami összeköt.

A Mi Hazánk a minap azt javasolta, hogy járjon büntetőjogi védelem Trianon emlékének, ezért módosítsák a Büntető törvénykönyvet: aki nem tiszteli a békediktátum „gyászos emlékét”, ugyanolyan büntetést kapjon, mint az, aki nyilvánosan tagadja a nemzetiszocialista, kommunista rendszerek bűneit. Az erdélyi események ez a kategória?

Kerüljön a javaslat a parlament elé, aztán meglátjuk. A téma amúgy engem nem így, ebben a formában foglalkoztat. Az egész ügyet az Alaptörvénnyel megegyező módon látom. 2011 áprilisában villant át az agyamon, hogy a rendszerváltás valójában akkor kezdődött. Az, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaptak, számomra fordulópontot jelentett.

Az Oroszországgal való kapcsolat megítélése is megváltozott. Sokak szerint Oroszország befolyása alá kerültünk, az orosz propagandát kommunikálja a kormány és a sajtója. David Pressman amerikai nagykövet a minap arról beszélt, hogy »Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti összekapcsoltságát Oroszországgal. (…) Helytelen továbbra is Oroszországra támaszkodni, miközben az megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját, Ukrajnát«.

A parlamentben a magyar-orosz interparlamentális uniónak én vagyok az elnöke. Nagyon megrendít ez az iszonyú testvérháború, emberek tízezrei halnak meg. De ebben a helyzetben is találkoztam az orosz nagykövettel és érzékeltettem vele, hogy a békenyilatkozatot nemcsak aláírtam, de helyeslem is. Budapesten az orosz tannyelvű iskola nehezen éli meg a helyzetet, jóval nehezebben megy osztálykirándulásra. Ezért meghívtam őket, itt voltak, jól érezték magukat. Ebben az áldatlan, iszonyú nehéz helyzetben is keresni kell a megoldást, ami abban segít, hogy ne sérüljön minden. Azt pedig nem tudom elfogadni, hogy Nyugat-Európában elismert, magas szintű orosz művészeket, színtársulatokat ne fogadjanak, szerződéseiket felbontsák, vagy Tolsztoj műveit kivegyék a könyvtárból. A kulturális szankciók elfogadhatatlanok. Ezt csinálta a hitleri fasizmus is.

Magyarország szankcióellenes retorikát folytat, majd rendre elfogadja azokat.

Nem mindegyiket. Sikerült olyan részeket kivetetni, amelyek az ország energiaellátását ellehetetlenítették volna. Azoknak, akik ott ülnek a brüsszeli parlamentben, úgy fest, fogalmuk sincs Európa térképéről. Nekünk nincs tengerünk, ahová a tartályhajók kiköthetnének.”

***

Fotó: Nagy Mihály

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2023. június 28. 17:07
Hallottunk róla; a vesszőnyaláb.., stb.., stb... -nem mennék bele a taglalásába...
simonvitéz
2023. június 28. 11:31
Testvérháboru mindig is volt és lesz a történelemben. És, kapaszkodjunk meg, még családon belül is előfordul elég gyakran. Ezen megutkozhetunk persze, mert nagyon nem szép, de sajnálatos módon hozzátartozik az emberi természethez.
Gyzoltan
2023. június 28. 07:26
"A kulturális szankciók elfogadhatatlanok. Ezt csinálta a hitleri fasizmus is." A jó pap holtig tanul..! Lezsáknak sem ártana némi valós történelmi ismereteket elsajátítani... -csak úgy az égből pottyant a fasizmus..? Vissza az előzményekhez! A valós előzményekhez, a valós történelemhez! -miként vált Németország az angol világbirodalom első számú, elpusztítandó célpontjává?!
Lajoss
2023. június 28. 07:25
Szimpla fideszes tolvaj..mint a többi..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!