Közép-Európa legnagyobb rockzenekara zúzott a hétvégén Veszprémben (FOTÓK)

2023. június 19. 21:47

Mintegy ötszáz zenész mutatta meg a Gyárkert Kultúrparkban, hogy mi is az a rock and roll!

2023. június 19. 21:47
null

A City Rocks kezdeményezés öt éve indult Szegedről, az első alkalom 2018 májusában volt. Gajda Ferenc főszervező a veol.hu munkatársának kiemelte,

az élő hangszeres zenét és a rockzenét szerették volna népszerűsíteni, ezért indították el a rendezvényt.

A másik céljuk az volt, hogy a profi és gyakorlott zenészek mellett olyan amatőröknek is koncertélményt tudjanak adni, akik eddig csak otthon, magukban zenéltek.

A magyar rockra is nagy hangsúlyt helyeznek

Hasonló kezdeményezések világszerte vannak, de azok az angolszász zenét éltetik, a CityRocks a magyar rockra is nagy hangsúlyt helyez. Gajda Ferenc kitért arra is, a könnyűzene a kultúra szerves része. A közösségi médiában több mint ezer emberrel tartják a kapcsolatot, az évente néhány helyszínen megtartott alkalmakon elsősorban ők vesznek részt.

Veszprémben a Gyárkert Kultúrpark adott otthont a zenés flashmobnak. A több száz zenész a színpad előtti küzdőtéren foglalta el helyét: dobosok, gitárosok, énekesek, akik az ország különböző pontjairól – sőt még külföldről is – érkeztek Veszprémbe.

A délelőtti hangszeres beállást délután főpróba követte, majd a szegedi Carl együttes adott koncertet. A CityRocks koncertjét Porga Gyula polgármester nyitotta meg.

A műsorba rockosabb és punkosabb dalok egyaránt  kerültek:

az első dal egy egyveleg volt, a Petróleumlámpa (Omega) a Jet és Iggy Pop dalába folyt át. A hazai együttesek közül Tankcsapdát (Gyűrd össze a lepedőt) és Bikinit (Ki visz majd haza) is játszottak, míg a külföldi bandák közül a Green Day, a Ramones, a Nirvana, a White Stripes és a Depeche Mode egy-egy dala is felhangzott. 

Július végén ismét összeáll a zenekar

A szervezők a következő napokban osztják majd meg követőikkel az eseményen készült videókat, hogy azok is megtapasztalhassák a Cityrocks-érzést, akik nem tudtak jelen lenni a veszprémi bulin.

Közép-Európa legnagyobb rockzenekara azonban nem sokat pihen: legközelebb Szatmárnémetiben szaggatják majd a húrokat július 29-én – derült ki a CityRocks Facebook-oldaláról.

Porga Gyula polgármester bejegyzését az eseményről alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Porga Gyula Facebook-oldala

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aquila
2023. június 20. 06:56
Azt el tudom képzelni, hogy a belvárosban többeknek szétzúzta az agyát, mert ide a város szélére is bőven jutott a hangból.
Sincero
2023. június 20. 02:49
A rockzenekar (zenéje) "zúzott"... Elnést, de ez most pozitív vagy negatív tetszésnyilvánítás??? Nem szeretném, hogy akármilyen zene "összezúzzon" - bárkit. Olyanból nem kérek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!