Június közepéig lehet számítani a lakott településeken varjútámadásokra

2023. május 03. 14:03

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hívta fel a figyelmet a veszélyre.

2023. május 03. 14:03
null

Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.

A varjú szülők ebben az időszakban a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes, talajra kerülő fiókáikat védelmezik – írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Ennél a rövid ideig tartó, természetes és kiszámítható viselkedésnél jóval ijesztőbb és veszélyesebb eseteket okozhatnak a lakosság által otthon, illegálisan felnevelt, majd elengedett vagy elszabaduló varjúfélék, elsősorban szintén a vetési varjak fiókái.

Így készülhetünk fel a varjútámadásra

Európában alig él olyan madár, amely támadásával közvetlen sérülést okozhat, így a varjútámadás is inkább csak közvetve okozhat balesetet. Ilyen, amikor a megijedő ember például leesik a fáról, vagy lelép az úttestről egy felé közeledő ellenséges madár miatt.

Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint a támadó kutyáknál:

nem szabad elfutni, hanem szembe kell fordulni az állattal, és kitárt karokkal érzékeltetni a méretbeli különbséget, valamint érdemes hangosan rá is kiáltani. Rámenősebb madarak esetén védekezésre lehet használni kézben lévő könnyű táskát vagy szatyrot, kabátot.

Segíthet másokon, ha a rossz helyre, például középület bejárata elé, vagy a járda mellé tévedt varjúfiókákat a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük, hiszen a kicsinyeiket védő szülők ilyenkor akár egy teljes útrészt is megközelíthetetlenné tehetnek.

Ha bárki a fiókáknak segít, fel kell rá készülnie, hogy az izgatott szülők biztosan követni fogják, azonban az addig megközelíthetetlen épület és járda újra használhatóvá válik.

Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól érdemes tartani, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelíti valaki a családot, a felnőtt madarak a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmas támadást tudnak mérni az emberre.

Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat vagy a fészküket mindenképp érdemes elkerülni.

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2023. május 04. 02:34
Lehet, hogy tévedtem, ez dolmányos varjú is lehet.
kozmosz
2023. május 04. 02:29
Kár, hogy ez szarka, nem varjú.
Oldalkosár
2023. május 03. 16:25
Még csak nem is védett madár, vadászható faj. Úgy látszik kell egy megvágott fejű, kiszúrt szemű gyerek ahhoz, hogy változzon a szemléletmód.
NERbot
2023. május 03. 15:53
SorosBrüsszel már az állatvilágot is a magyarok ellen hergeli! Csak az újabb Békemenet segíthet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!