Változások a MÁV és a VOLÁN vezetésében –„a politika helyett az új piaci tudásnak adok elsőbbséget”

2023. április 27. 17:57

Lázár János felkérésére az országos és a nemzetközi üzleti élet legkiválóbb menedzserei kerülnek az állami tulajdonú cégek vezetésébe.

2023. április 27. 17:57
null

Igazodva az állami vállalatok vezetésével kapcsolatos nemzetközi sztenderdekhez, a magyar mobilitást meghatározó közlekedési cégek – a MÁV, a MÁV-Start és Volánbusz – vezetésében is elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció. A jövőben a cégek újonnan megalakuló igazgatóságaiban és új tagokkal működő felügyelőbizottságaiban, – az államigazgatási tapasztalat jelenléte mellett – 

a nemzetközi cégek élén szerzett gyakorlatias tudás és a piaci szemlélet érvényesül

– közölte az Építési és Közlekedésügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, hogy az igazgatóságok és felügyelőbizottságok névsora mindezeknek megfelelően május elsejétől változik.

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. igazgatóságának elnöke Lepsényi István, a Magyar Suzuki korábbi vezérigazgatója, a Knorr - Bremse Fékrendszerek Kft. korábbi ügyvezető igazgatója; korábbi államtitkár; a Hidrogén Szövetség elnöke lesz. Tagok: Wáberer György, a Waberer's International alapítója, korábbi tulajdonosa; Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke; Ratatics Péter, a Mol csoport alelnöke, az INA management-boardjának elnöke; Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke; Deák Tibor, a Rothschild & Co szenior tanácsadója, igazgatója és Bethlen Miklós, a Morgan Stanley korábbi londoni elemzője, a londoni Kohlberg, Kravis & Roberts tanácsadója, a MidEuropa partnere, a frankfurti Montagu Private Equity igazgatója, a Comitis Capital ügyvezető partnere.

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. felügyelőbizottságának elnöke Baranyay László, az MFB korábbi elnök-vezérigazgatója, az EIB igazgatója lesz. Tagok: Knáb Erzsébet,  az Audi Hungária korábbi személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány alapító-elnöke, kuratóriumi tagja, a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület elnöke; Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke; Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara korábbi elnöke; Meleg János munkavállalói küldött; Halasi Zoltán munkavállalói küldött.

A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. igazgatóságának elnöke Barna Zsolt, a Waberer's International vezérigazgatója. Tagok: ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója; Németh Lászlóné, korábbi fejlesztési miniszter; Puskás András, a Magyar Bankholding Zrt. elnöki főtanácsadója; Sors László, a Nemzeti Adó és Vámhivatalt vezető korábbi államtitkár.  

A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt felügyelőbizottságának elnöke Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója. Tagok: Martin A. Dale, a Siemens Zrt. korábbi elnök-vezérigazgatója; Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi államtitkára; Mayer András János, a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet ügyvezetője; Friedrich Imre munkavállalói küldött; Barna István munkavállalói küldött. 

A VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt. igazgatósági elnöke Vida József bankár. Tagok: Eppel János, a Porsche Hungaria korábbi vezetője, a VOSZ elnöke; Tóth Szabolcs, a Waberer's International pénzügyi és stratégiai vezetője; Dancsó József, a Magyar Államkincstár korábbi elnöke, az EXIM bank korábbi alelnöke; Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója.    A VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt. felügyelőbizottságának elnöke Németh Lászlóné korábbi fejlesztési miniszter. Tagok: Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke; Szarvas Ferenc, a MÁV korábbi elnöke; Brauner Béla munkavállalói küldött; Fazekas Kovács János munkavállalói küldött. 

Politika helyett új piaci tudás

Az Építési és Közlekedési miniszter az új igazgatóságok és felügyelőbizottságok tagjaitól nem csak iparági tudást vár, hiszen az jó minőségben jelen van a cégcsoportban, hanem azt, hogy a gazdaságirányítás meghatározó részvevőjeként, a hazai vállalatok és nemzetközi szervezetek vezető munkatársaként, illetve vállalati transzformációk szakértőjeként,

stratégiaalkotóként és - végrehajtóként szerzett tapasztalataikkal járuljanak hozzá a MÁV-Volán csoport átalakulásához, hatékonyabb és eredményesebb működéséhez

– áll a a közleményben.

A miniszter döntése értelmében, miközben az állami tulajdonban az elnöki és a vezérigazgatói pozíció szétválasztása a MÁV-Volán csoport tevékenységét irányító MÁV Zrt. élén is megtörténik, Pafféri Zoltán vezérigazgatótól továbbra is a cégcsoport egészének operatív irányítását várja – tette hozzá a közlemény.

Lázár János építési és közlekedési miniszter vonatkozó bejegyzését alább olvashatják:

Nyitókép: Facebook

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. április 29. 12:08
Neres keringő..most épp a LézerJani osztja a szerepeket..:(
VeTraTa
2023. április 28. 00:20
Kamionos vezér a MÁV vezetésében elsőre olyannak hat, mintha egy pedofilt neveznének ki egy óvoda élére......
Dr. Greta Grünberg
2023. április 27. 21:13
Rotschild és Morgan Stanley. Az irány jó! Végre nem csak kipcsak nácik vannak a magyar állami cégekben. A MÁV még amúgy sem fizette ki azt a kárpótlást, amit ki kellett volna fizetniük azért, amiben részt vettek.
Vata Aripeit
2023. április 27. 20:27
Türelem. Szar volt a MÁV? Szar. Szar volt a Volánbusz? Szar. Adjunk nekik egy kis időt! Szarozni később is lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!