Megszólalt az ügyészség az autóban megfulladt kisfiú ügyében

2023. április 18. 09:52

Közölték, mitől fulladhatott meg a gyermek.

2023. április 18. 09:52
null

Megszólalt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-nek, azt mondták:

Evés közben félrenyelt, ettől fulladhatott meg az a kétéves kisfiú, akinek a holttestét szombaton találták meg nevelőszülei autójában Nyíregyházán.

Szilágyi László tájékoztatása szerint az ügyben segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt hallgattak ki egy nőt – a gyerek nevelőanyját – , aki a vallomástételt megtagadta, de nem élt panasszal a nyomozó hatóság intézkedése ellen. A nő szabadlábon védekezhet, mert nem merült fel olyan körülmény, ami indokolná az őrizetbe vételét vagy a letartóztatását - tette hozzá. 

Az ügyészségi szóvivő az előzményekről beszámoló közleményében azt írta, a gyámhatóság 2023. január 13-án vette nevelésbe a kétéves kisfiút és annak egyéves húgát, majd mindkét gyermeket a gyanúsítottnál, mint nevelőszülőnél helyezte el; a nevelt gyerekek így a nővel és férjével, valamint két közös kiskorú gyermekükkel éltek együtt egy nyíregyházi lakásban. 

A nő április 12-én este megetette a kétéves kisfiút, aki evés közben félrenyelt, amitől megfulladt. A gyanúsított nem hívott orvosi segítséget és kórházba sem vitte el a gyermeket, ehelyett még aznap éjjel levitte a holttestet a ház előtt parkoló autójukhoz, a jármű csomagtartójába tette, az egyéves kislányt pedig beültette a gyermekülésbe. Ezután egy búcsúlevelet hátrahagyva elindult otthonról, majd két napig Nyíregyházán és környékén autózott – ismertette a szóvivő. Az asszonyt szombat hajnalban találta meg a keresésükre indult férj és a nő apósa a város külterületén, onnan mentek el együtt a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a kisfiú halálát fulladás okozta, húgát a mentők megfigyelésre kórházba vitték, de vele kapcsolatban a jelenlegi adatok szerint nem merült fel olyan körülmény, hogy bűncselekmény áldozata lenne – közölte a szóvivő. Szilágyi László hozzátette, a nyomozás folyamatban van, szakértői vélemények beszerzése zajlik, tanúkihallgatásokat tartanak.

Az ügyről írt korábbi cikkeinket ITT, ITT, valamint ITT olvashatja.

(MTI)

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2023. április 18. 12:45
Szóval, csak az azonnal elvégzett conicotomia ( " gégemetszés) segíthetett volna, a kiérkező mentő már értelemszerűen nem.
bunko_jobbos
2023. április 18. 12:29
Ezek az első lépések az eljárásban és még rohadt sok fogja követni őket. Vélhetően kivizsgálják rendesen, és akkor kiderül, hog ymi történt. Addig várni kell, de nem a híréhség itt a legfőbb nemzeti érdek, szóval majd 3 év múlva okosabbak leszünk.
BPeter1978
2023. április 18. 12:22
Amúgy ha a gyerek fuldoklik mert félrenyelt és a szülő nem tud segíteni nem kellene hívni a mentőket azonnal talán telefonon is tudnak mondani egy két jó tanácsot ami életet is menthet...
BPeter1978
2023. április 18. 12:19
És mi volt azzal a gyerekkel akinek a szülei fényevők voltak és a gyerek is fényt evett aztán éhen halt.... azt se tűnt fel senkinek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!