Kiderült, ki fenyegette meg robbantással a zalaegerszegi iskolákat

2023. március 14. 17:34

Elfogták.

2023. március 14. 17:34
null

Elfogtak a rendőrök egy 15 éves diákot, aki a gyanú szerint egy hónap alatt háromszor is bombarobbantással fenyegette meg Zalaegerszeg több oktatási intézményét – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Ismert: az elmúlt hetekben háromszor is ki kellett üríteni zalaegerszegi oktatási intézményeket, mert ismeretlenek robbantással fenyegetőztek e-mailben. Az első bombariadó február 7-én volt, az utolsó március 3-án.

A rendőrök mindhárom esetben szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószer-kereső kutyákkal vizsgálták át az épületeket, de gyanús tárgyat vagy robbanószerkezetet egyszer sem találtak.

Az intézmények kiürítése minden alkalommal körülbelül 6 ezer embernek okozott kellemetlenségeket.

A széles körű nyomozás eredményeként a rendőröknek sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, az egyik érintett iskola 15 éves tanulóját. Kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményeket. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt. A fiú az eljárás során szabadlábon védekezhet.

 

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Michal Fludra / NurPhoto / AFP

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CsakNézelődök
2023. március 25. 17:20
büntethetőség alsó korhatára 14 év
Lami66
2023. március 15. 08:20
Én kényszermunkával büntetném. Ki kell takarítania az iskolát, a bejárattól a vécéig mindent. És persze háromszor. És nem előre bejelentve, hanem a legváratlanabb pillanatban mondanám neki, hogy akkor most azonnal. Pl. amikor indulna nyaralni és már össze van csomagolva... Végül, hogy el ne felejtse a dolgot, elvenném a 30 éves koráig tartó adómentességét.
Salamander
2023. március 15. 02:29
Btk. 16. szakasz g) pontja alapján a terrorcselekményben bűnösnek talált fiatalkorú - 314. szakasz (1)-(2) bekezdés -, ha a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.
Timchoka
2023. március 14. 20:00
És ez? :( https://24.hu/kulfold/2023/03/14/nemetorszag-gyilkossag-diaklanyok-tinedzserek/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!