Természetesen lehet vitatni Horn Gyula életútját

2023. március 28. 12:07

Egy olyan politikustól kívánják megtagadni az elismerés e formáját, akit minden múltjával együtt követendő példának tekint a világ és Európa.

2023. március 28. 12:07
null
Kunhalmi Ágnes

„A Fővárosi Kormányhivatal szerint jogszabálysértő, hogy Horn Gyuláról neveztek el sétányt a XIII. Kerületben, ezért felhívásban szólította fel a Fővárosi Önkormányzatot, hogy nevezze át a sétányt.

Természetesen lehet vitatni Horn Gyula életútját, patikamérlegen méricskélni tetteit. Egy dolog azonban személyét illetően vitathatatlan, amelyet a világ, benne Európa világnézettől és politikai oldaltól függetlenül elismer: a vasfüggöny lebontásában való élenjáró szerepe, amely közvetve a berlini fal leomlásához, a két világrendszer megszűnéséhez és a demokratikus rendszerek létrejöttéhez vezetett Kelet-Közép-Európában. Ezért kapta meg a Károly rendet, ezért neveztek el közterületeket európai városokban róla, ezért van szobra, és ezért viseli előadóterem a nevét Brüsszelben, az Európai Parlament épületében.

Egy olyan magyar politikus személyétől kívánják e javaslattal megtagadni – tovább csonkítva a közös magyar múltat – az elismerés e formáját, akit minden múltjával együtt követendő példának tekint a világ és Európa, és aki a magyar választók akaratából a rendszerváltás után Magyarország miniszterelnöke volt.

Az MSZP felkéri a Fővárosi Közgyűlés többségét alkotó frakciókat, hogy utasítsák el a kormányhivatal törvényességi felhívását, és ezáltal erősítsék meg korábbi döntésüket!”

Nyitókép: Facebook

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2023. március 29. 08:53
Vasfüggöny lebontás megrendezett , kiépítettek pár méter drótkerítést Horn kezében nyomtak egy drótvágót közben a fos média a területet ellepte ingyen cirkuszt csináltak , népet hülyítették . Hornt nyugat támogatta tudták a kommunisták együtt működésével lehet Magyarországot szét lopni . Nyugat nem a magyar jobboldallal nem nép képviseletével tárgyalt , hanem az Apró-Horn-Meggyesi - Gyurcsány kádári kommunistákkal lepaktált . 1.5 millió munkanélküliséggel az ország eladósításával az országot 2010-re csődbe kormányozták .
Krupp Skya
2023. március 29. 08:24
Horn Gyula egy fordított Hitler volt. Hitler először jó volt, aztán lett szar Horn Gyula meg először volt szar utána még még szarabb amikor a nyugdíjfelező Bokros Lalyost, a panamai rémet tette meg pénzügyminiszternek.
Katicza
2023. március 29. 07:10
A mai moslék söpredék ellenzékhez képest kimagasló normalitást képviselt. A tudása is figyelemre méltó, voltak szép normális évei is. De az életút egésze pufajkától, a varsói szerződésen át a zártosztályig tartott.
zolizolizoltan
2023. március 29. 06:31
A vasfüggöny lebontásának előkészítése Németh Miklós érdeme, Horn Gyulára csak a propagandát bízta. Ezt használta ki Horn Gyula a személyes imázsának növelésére és Németh Miklós háttérbe szorítására. A Németh kormány közösen készítette el a határnyitást. Kétséges volt, hogy hogy Gorbacsovot legyűri-e az apparátusa ez ügyben. Nyugatnak is ez volt az aggodalma a határnyitás iránt. Németh kiutazott Moszkvába, beszélt Gorbacsovval, aki biztosította őt afelől, hogy a szovjetek nem fognak lépni a határnyitással szemben. Ez még nem volt elegendő biztosíték. A CIA gépén titokban kiutazott, és információt kért Kohl német kancellártól. Az információ birtokában Németh úgy döntött, hogy a határnyitás kivitelezhető. Az igaz, hogy kismiskaként magával vitte Horn Gyulát, majd itthon kezébe adott egy drótvágó ollót. Ezt használta ki Horn Gyula a maga javára. Most pedig döntse el ki-ki maga a világnézete alapján, milyen ember volt Horn Gyula?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!