Vannak vidékek

A vidékről a költészet napján – kötelező olvasmány Nagykörúton belülre.

Kányádi Sándor: Vannak vidékek

vannak vidékek ahol

a fölösleges

kutya- s macskakölyköket

vízbe ölik vagy elevenen

eltemetik

de mielőtt még a szemük

kinyílt volna

de mielőtt még a szemük

kinyílt volna

1974

Előhang

vannak vidékek gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

szavak sarjadnak rétjein

gyopárként sziklás bércein

szavak kapaszkodnak szavak

véremmel rokon a patak

szívemben csörgedez csobog

télen hogy védjem befagyok

páncélom alatt cincogat

jeget-pengető hangokat

tavaszok nyarak őszeim

maradékaim s őseim

vannak vidékek viselem

akár a bőrt a testemen

meggyötörten is gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

1982

Viseltes szókkal

vannak vidékek ahol a szerelem

akár a harmat az árnyékos helyen

tavasztól őszig őrizgeti magát

szerény hasonlat de illik rám s terád

félszeg is mint az iménti asszonánc

de időt-jelző mint arcunkon a ránc

vannak vidékek ahová nehezen

vagy el sem ér a környezetvédelem

kimossák sóid kasza is fenyeget

csupán a harmat táplálja gyökered

tisztások széle északos vízmosás

ha annak vennéd hát legyen vallomás

vannak vidékek ahol csak úgy lehet

megmaradnunk ha kezemben a kezed

és a viseltes szónak is hamva van

ha félárnyékban s ha nem is boldogan

száríthat szél és süthet hevet a nap

míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

1982

Indián ének

vannak vidékek

ahol az ének

kiment szokásból

ha van is élet

azt hihetnétek

mindenki gyászol

pedig csak védett

helyen az ének

valahol mélyen

szunnyad a lélek

legjobban féltett

gyönge csücskében

vannak vidékek

ahol a népek

csöndben az ágak

jelekkel élnek

beszélni félnek

viharra várnak

1982

Cáfolat

vannak vidékek ahol a

szerencsésebbek állítólag

névházasság útján a

mégszerencsésebbek viszont

konvertibilis valutával

válthatók meg az emberi

jogok kiáltványában szavatolt

ama cikkely gyakorlására miszerint

bárki bármikor szabadon

elhagyhatja hazáját és oda

bármikor sértetlenül vissza-

térhet

ezek persze csak amolyan

rosszhiszemű sőt rosszindulatú

mendemondák

hasonlatosak az

ugyancsak állítólagos vám-

hivatali túlkapásokról

terjesztett rémhírekhez miszerint

még Anton Pavlovics

Csehov műveinek sem

adtak menlevelet

1982

Örmény sírkövek

vannak vidékek hova már utat

csak romos templom s régi név mutat

örmény-kert zsidó-sor magyar-telek

örmények zsidók lakták székelyek

s akad még itt-ott ki a néhai

honosokról tud ezt-azt mondani

vannak vidékek ahol csak a hant

tudhatja már hogy ki nyugszik alant

régen kikorhadt fejtől a kereszt

a zsidók hamvát meg ne itt keresd

s ki érti már a megmohosodott

márványon az örmény föliratot

vannak vidékek hol a sírlapok

négy sarkában finoman faragott

négylevelű lóhere mélyed és

századok óta nincs egy repedés

esőcsöppöt és harmatcsöppöket

gyűjtögetnek az örmény sírkövek

vannak vidékek hol a madarak

a temetőben oltják szomjukat

ha szárazság van vagy éppen aszály

a gaz-felverte mohos sírra száll

iszik s hálából mikor égre kel

a holtakért a madár énekel

1982

Oki Asalcsi balladája

vannak vidékek kietlen

messziségekbe veszetten

vidékei az őshitnek

ahová utak nem visznek

de eltalál visszaréved

behunyt szemmel is a lélek

nyomra lel a szó a dallam

kötése köt oldhatatlan

csángónál is csángóbb éren

oki asalcsi nővérem

véremmel egy vér ki verset

két megyényi népnek szerzett

két megyének két kötetnyi

verset s utána letenni

váltani a tollat késre

sztetoszkópra és szikére

megmaradni néma társnak

híven ahhoz kit bezártak

kuzebáj gerd csöndjét önként

vállalni de nem az önkényt

életen át hallgatással

dacolni az elnyomással

köldök-néző európa

honnan is tudhatta volna

nem lett belőle botránykő

mért nem dalol a votják nő

csak ki érte csak ki élte

s két megyényi kicsi népe

csak ők tudják csak mi tudjuk

még álmunkban is motyogjuk

el mert hallgatni s gyógyított

meghódoltat és hódítót

életen át hallgatással

szembeszállt az elnyomással

csángónál is csángóbb áron

oki asalcsi nővérem

két fényképed csokor versed

ennyid maradt rám s a merszed

hogy legalább a családnak

elmondjam a balladádat

1982

Alázuhanó diólevélre

(Csoóri Sándornak)

vannak vidékek ahol nyáron is

a kút melletti vályú alján

reggelre megszajzik a víz

megköt a színe

akár a kiöregedett

szavakon az emlékezet

horkanva hőköl vissza

a gyanútlan kis tavaszi csikó

pikkelyeket prüszkölve

inal anyjához

korai őszt

hosszú kemény telet csárogva

rugaszkodnak tova a csókák

alázuhan az első

diólevél

s hulltában

hóharmat-verte halántékú

férfi vállára

nehezül: szárnyul

1980

Éjfél utáni nyelv

vannak vidékek ahol a

várótermekben éjszaka

a félhomály s a bűz

füstjéből mintha tűz

parázslana föl félnomád

éjfél utáni nyelv üti föl táborát

szitkok jajgatás röpköd és

arany- és kivertfogú röhögés

felkúszik a falon a mennyezetre hág

elnyomja a kinti tolató-zakotát

elhessenti a riadt mozdonyfüttyögést

nő és feszül már-már a tetőn ütve rést

köpenyed mögül félve ki-kilessz

látomás kísért hogy vajon mi lesz

mondjuk két-három század év után

a szent mihály templom gótikus ablakán

lábuk lógázva a szentély serlegét

köszöntik egymásra akár csak az elébb

leharapván a flaskakupakot

testvéreim cigányok igyatok

és isznak s amíg gurguláz a szesz

ki-kilesve fogódzót keressz

se péter se máté csak jános van jelen

fölvisít egy csecsemő hirtelen

majd kétmarokra fogja a tömött

elébuggyantott gyönyörű csöcsöt

szívja mintha szeszt óriásra nő

lehunyt pillád alatt a csecsemő

az éjfél utáni nyelv bozontos busa

és nagyétvágyú krisztusa

1982

Metszet

vannak vidékek gyönyörű

tájak ahol csak keserű

lapi tenyészget sanyarú

sorsú emberek szomorú

szemében alig pislogó

mindegyre el-ellobbanó

fakó reménység révedez

hogy egyszer mégis vége lesz

fekete kendők kalapok

pergamen arcok alattuk

s mint a kezek a térdeken

ülnek maguk is félszegen

a velük rozzant egy-rokon

megszuvasodott padokon

ülnek akár egy metszeten

mexikóban vagy messzi fenn

vancouver jólápolt gyöpén

indiánokat láttam én

így ülni ilyen révedőn

reményt már alig rebbenőn

térdükre ejtett két kezük

az életünk az életük

azért mentem oly messzire

belémdöbbenjen mennyire

indiánosodik szemünk

tekintetük tekintetünk

akár egy temetés után

telő vasárnap délután

1982

Nyitóképen: A magyar irodalom kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja budapesti otthonában 2017. november 17-én. Fotó: MTI/Czimbal Gyula