Péterfalvi Attila: A Messengerből gyűjthettek adatokat a baloldal sms-kampányához

2022. március 31. 10:57

A NAIH elnöke szerint azért vet fel adatvédelmi aggályokat az ügy, mert az üzenetek csupán telefonszámokat tartalmaznak, azt nem lehet tudni, hogy ki a telefonszámokat használó adatkezelő.

2022. március 31. 10:57
null

„Több panasz is érkezett az Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) a baloldal által indított sms-kampány miatt” – mondta el Péterfalvi Attila a Kossuth Rádió Krónika című műsorában csütörtökön. A NAIH elnöke úgy fogalmazott, 

azért vet fel adatvédelmi aggályokat az ügy, mert az üzenetek csupán telefonszámokat tartalmaznak, azt nem lehet tudni, hogy ki a telefonszámokat használó adatkezelő. 

Péterfalvi  szerint semmilyen szabálynak nem felel meg az üzenet.

Ráadásul olyan panaszokat is kaptunk, ahol a panaszos – csatolva az sms-t – kifejti, hogy őt olyan becenéven szólították meg, amelyet a Messengeren használ – említette meg.

„Nagy valószínűséggel az adatkezelés között nem a nyilvános telefonkönyv adatállománya áll” – tette hozzá. 

A DatAdat – amely a baloldal sms kampánya mögött állhat – egy Bajnai Gordon és egykori titokminisztere, Ficsor Ádám által működtetett adatgyűjtő cég, amiről nemrégiben az Index írta meg, hogy offshore háttérrel rendelkezhet, a baloldali kampányokban begyűjtött adatokat pedig Észtországban kezelhetik, a balti állam ugyanis híres arról, hogy nem ellenőrzik olyan szigorúan az uniós GDPR előírásainak való megfelelést. 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. március 31. 17:14
1. Úgy tudom, a népességnyilvántartónál le lehet tiltani (kormányablak), hogy az adataidat pénzért kiadják. Minden szavazóét. Lakcím, név. Viszont ott szerintem nincs se mail, se telefon nyilvántartva. Meg lehet venni, valami 22 millióért, azokét, akik itt nem tiltották le. 2. A telefon és mail és közösségi médiában használt adatok egyáltalán nem állami felügyelet alatt vannak. Amerika pontosan azért találta ki az egész közösségi médiát, és az egész minden egyes embernél levő mobiltelefon rendszert. Ha ilyet veszel, használsz, nem kell aggódnod, hogy csipet ültetnek beléd egy oltással. Már ott van a kezedben tartva, folyamatosan. És természetesen az is rögzítve, miket nézel, hol vagy, honnan hova mégy, mikor. Mit vásárolsz. És ha 2 hónapig nem veszel intim betétet, tampont, akkor már magzatvédő vitamint fog neked feldobni reklámban. És látom, hiába mennél másik mail szolgáltatóhoz (freemail), vagy bárhova, gyakorikérdésekre, ha megnézed a cokit, ott van vagy az Google Analitics, vagy a google.com, vagy az advert... Úgyhogy nem tudsz elbújni. És ne legyenek kétségeid, az arcfelismerő köztéri kamerák, a rendszám felismerők mind a te érdekeidet szolgálják. 3. Ha kapok egy (de nem kapok, mert nincs telefonom), hogy legyek önmagam, legyek bátor, tegyek a változásért, akkor ez a biztatás elég indok e ahhoz hogy nekimenjek baseball ütővel, fa testápolóval /mondjuk a saját kiteljesedésem érdekében/ egy ellenzéki miniszterelnökjelöltnek? A rosseb. Ebbe az akkodnodba. Javítottam.
Cserna János
2022. március 31. 15:07
Az ellenzék kiszámította, hogy ezek a jogsértések vállalhatóak, mert a felderítésük nehéz és csak hosszú idő alatt végezhető el.
pipa89
2022. március 31. 14:57
Na, tudtam én, hogy ebből ki kell maradni! A közösségi média valójában egy liberálfasiszta médiaháló.
Zod
2022. március 31. 14:13
Azért ebből nagyobb ügyet kéne csinálni, mert még azok is akik nem kedvelik a Fideszt baromira utálják, ha baszakodnak az üzeneteikkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!