Közeli felvételen ahogy az orosz Szu–34-es vadászbombázók megsemmisítik az ukránok állásait
Az orosz vadászrepülők újabb bevetésre indultak Ukrajnába, az akcióról eddig nem látott videókat közölt a moszkvai Védelmi Minisztérium Telegram-csatornája.
A Keleti és a Nyugati pályaudvaron ezt követőn csak információs pontok működnek, a háború elől menekülőket pedig buszokkal szállítják át a két pályaudvarról.
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot hétfőtől a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
György István közölte, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron ezt követőn csak információs pontok működnek, a háború elől menekülőket pedig buszokkal szállítják át a két pályaudvarról, illetve Kőbánya felső vasútállomásról a BOK csarnokba, ahol kulturált körülményeket alakítottak ki.
A csarnokban többek között étel, ital, orvosi ellátás, tisztálkodási lehetőség várja a menekülteket, a kisgyermekes anyák számára baba-mama sarkot, a gyermekeknek játszósarkot alakítottak ki, illetve az emberek információt kaphatnak a szállás- és további utazási lehetőségekről – tette hozzá.
(MTI)
fotó: Ficsor Márton