A 2010-es szint két és félszeresére nő a gyed és közeleg a pedagógusok béremelése is

2021. szeptember 21. 12:23

A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

2021. szeptember 21. 12:23
null

Novák Katalin emlékeztetett: a nemzeti konzultációt kitöltők 94 százaléka egyetért a minimálbér összegének emelésével, ezért a kormány támogatja, hogy jövőre 200 ezer forint legyen a minimálbér Magyarországon. Ha ez megvalósul, a gyed maximális összege eléri majd a bruttó 280 ezer forintot, a hallgatói gyed alapképzés esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik, a gyod pedig nettó 180 ezer forint lesz – mondta.    

Hozzátette: a gyed 2010-hez képest több mint két és félszeresére emelkedne, a hallgatói gyed pedig a bevezetéskori összeg duplája lenne.    

A miniszter a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről azt mondta: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés esetén a kisvállalkozók és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerint adózók is visszaigényelhetik a tételes adójuk negyedét.    

– emelte ki, hozzátéve: egy adózó legfeljebb 800 ezer forintot igényelhet vissza. Novák Katalin beszámolt arról is, hogy októberben elindul a Magyar Nemzeti Bank Zöld otthon programja – amelyben legfeljebb 70 millió forint, 2,5 százalékos kamatozású hitel igényelhető energiatakarékos otthon építése esetén – és az ehhez kapcsolódó kamatmentes, zöld csok-kölcsön.    A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: az elhunytak között alacsony a koronavírus ellen beoltottak száma, a kórházba kerülő oltottaknál pedig az jellemző, hogy több betegség együttesen áll fent.    

Jelenleg továbbra sem terveznek szigorítani a járványügyi intézkedéseken, de ha szükség lesz rá, várhatóan a védettségi igazolvány használatát vezetik majd be – tudatta, hozzátéve: az iskolákban főszabály szerint tantermi oktatás van, de az intézményvezetők szükség esetén hozhatnak szigorúbb szabályokat. Elmondta azt is: azért, hogy minél kevesebb vakcina váljon feleslegessé,

a kormány a közeli lejáratú oltóanyagokat olyan országoknak adja kölcsön vagy adományozza oda, amelyeknek nincs elég vakcinájuk.

Emellett értékesítésre is van lehetőség – fűzte hozzá. A gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítésével kapcsolatos kérdésekre azt felelte: mind a két szülő visszaigényelheti az adót, de még tartanak az egyeztetések a részletszabályokról, így azokról később adnak tájékoztatást. Arra a kérdésre, hogy a kormány gondolkodik-e a pedagógusok béremeléséről, azt válaszolta:

a kormány dolgozik rajta, hogy még ebben a ciklusban legyen béremelés a pedagógusoknak is.    

Novák Katalin beszélt arról is: a családtámogatások alkotmányos védelmére azért van szükség, hogy egy új kormány összeállása esetén ne lehessen „szétverni a családtámogatások rendszerét”. Ha Magyarországon továbbra is polgári kormányzás lesz, tovább bővítik majd a támogatásokat – mondta a miniszter.    

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az eseményen gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítésével kapcsolatban azt hangsúlyozta: fontos üzenet, hogy a koronavírus-járvány után a gazdaság erősödéséből közvetlenül részesülhetnek a családok. A minimálbér növekedése a családok életminőségének javulásához járulna hozzá, és csökkentené a gyermekvállalással kapcsolatos félelmeket is. A Zöld otthon program és az ahhoz kapcsolódó zöld csok-kölcsön pedig lehetőséget ad arra, hogy a nagycsaládosok is még környezettudatosabban élhessenek – mondta az elnök.

(MTI)

Fotó: MTI/Vajda János

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2021. szeptember 21. 16:32
Novák Katalin a pedagógus-béremelésről: szükséges, de életszerűtlen "Azzal, hogy egyébként a pedagógusoknak a bérét kell emelni, ezzel nem tudnék vitatkozni, és nem is szeretnék" – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, ám azt is hozzátette: "a pedagógus-életpálya nem minimálbérhez kötött nem érzem azt életszerűnek, hogy változtassunk a jelenlegi logikán alapjaiban".
night watch
2021. szeptember 21. 15:46
"a családtámogatások alkotmányos védelmére azért van szükség, hogy egy új kormány összeállása esetén ne lehessen „szétverni a családtámogatások rendszerét”." Helyes, meg kell kötni a kiéhezett rablóbanda kezét, hogy ha a sok megvezetett proli beszavazza őket, ne tudják ellopni gyermekes családok pénzét. Sem. Ha kukázzák az alkotmányt, könnyen lehet, hogy a felháborodott nép kihúzza őket az Audikból és ellátja a bajukat.
night watch
2021. szeptember 21. 15:39
"a kormány dolgozik rajta, hogy még ebben a ciklusban legyen béremelés a pedagógusoknak is" Majom fürgeséggel jelentős béremelést kell bevezetni. A választások előtt osztogatni kell, mintha nem lenne holnap!
Emery4919
2021. szeptember 21. 15:09
Kommentár és politikai állásfoglalás nélkül. Egy pedagógus II. (ez 9 év után megszerezhető besorolási fokozat) bruttó jövetelme MA vagy MSc. végzettséggel 9-11 évi gyakorlattal, azaz minimum 32 évesek: 314605 Ft. Erre még jöhet kb. 10-25 ezer Ft közötti ofő. pótlék. Ebből a levonás, mint tudjuk 33,5 %. Ennyit keresnek a legkiválóbbak és azok is, akik csak "beküldik a krétát a terembe" (mint hosszú gyakorlattal rendelkező tanár, tudom, hogy sajnos sok ilyen van). A szakképzésben más a helyzet, szűk határon belül ugyan, de a bér alku kérdése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!