Facebookon kérleli a főpolgármester a budapestieket: menjenek inkább tömegközlekedéssel iskolába szerdán

2021. augusztus 31. 21:06

Karácsony Gergely köszöni a türelmet, és szebb, zöldebb Budapestről álmodozik.

2021. augusztus 31. 21:06
null

Amint azt megírtuk, még el sem kezdődött az iskolákban a tanítás, de már most óriási dugók nehezítik a fővárosban közlekedni akaró emberek életét. Sőt egyes helyeken még az sem tudott közlekedni, aki megfogadta Karácsony Gergely hírhedtté vált tanácsát, miszerint 

Szerdán, azaz holnap azonban kezdetét veszi az oktatás, és gyerekek ezrei szeretnének eljutni időben az iskolába, ami várhatóan óriási forgalomnövekedést okoz majd. A fővárosban a projektek halogatása miatt időben összecsúszott építkezések és felújítások (például a Lánchídé) miatt jó ideje katasztrofális a közlekedési helyzet, és ezt az iskolakezdés csak súlyosbítja. 

 Jól tudja ezt a főpolgármester is, ezért menteni próbálta a menthetőt, és a Facebookon

Karácsony Gergely azt írta, azért, hogy minden család számára valódi alternatíva legyen az autózás helyett a közösségi közlekedés használata, kezdeményezte a 14 éven aluliak ingyenes közlekedését, és bízik a Fővárosi Közgyűlés bölcsességében, így akár már csütörtök reggel ingyen utazhatnak a 14 évnél fiatalabbak a BKK járatain. 

A főpolgármester mindehhez hozzátette, hogy köszönik mindenki türelmét, és bár forgalmi korlátozások átmeneti nehézséget jelentenek, de Budapest szebb, zöldebb és jobban használható lesz, amikor a beruházások elkészülnek.

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tuapse
2021. szeptember 01. 13:25
Reggel 8, Margit híd - Kelenföld 30 perc. Szerintem ez ok..
tölgypajzsos
2021. szeptember 01. 11:36
k.anyád karigeri!
KannibálTatárÚr
2021. szeptember 01. 10:56
Jééé! Imátkozó sáska ült a főpolgármesteri fotelba.
Thorin
2021. szeptember 01. 10:43
bögyörő, mindenki kérheti a butapestieket erre-arra, neked eszközeid vann erre, például jól beállított lámpák a villamosnak, és akkkor azzal megy a butapesti, meg világ első négysávos kerákpárautópályáfelfestés, és ha akar sem tud autóval menni a butapesti, pedig nagyon akar rád szavazni, hiszen rossz volt neki elötte, amikor haladt közelekedés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!