„Egyszerűen senkik vagytok! Hej, hej!” – így hergel a magyar válogatott ellen a Kanizsa Médiaház ügyvezetője

2021. június 26. 19:12

Tar Mihály régóta elégedetlen magyar válogatott teljesítményével, ezt a közösségi oldalán rendszeresen szóvá is teszi. Az ügyvezető a nemzeti tizenegy legutóbbi Eb-szereplését is élesen kritizálta.

2021. június 26. 19:12
null

A pandémiás szünetet követő első közgyűlésen (csütörtökön) az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) baloldali frakciója a többi között azt is megszavazta (8-7 arányban), hogy a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. veszélyhelyzeti időszakban menesztett ügyvezetője, Tar Mihály, aki egyébként az ATV híradósa is egyben, visszakerüljön korábbi posztjára.

Emlékezetes: az ügyvezető korábbi menesztésének hivatalos indoka az volt, hogy Tar a közgyűlés nevében meghozott döntéseket és a megbízási szerződésben vállalt feladatokat a kitűzött határidőn belül nem hajtotta végre. 

 Így hergel a magyar válogatott ellen a régi-új ügyvezető

„Győzelemmel kezdett a magyar válogatott az Eb-n. Portugál győzelemmel!” – kommentálta közösségi oldalán a magyar válogatott Portugália elleni teljesítményét Tar Mihály. Emlékezetes: egy 84. percig kiegyenlített küzdelem után, Rafa Silva és Cristiano Ronaldo góljai döntötték el a mérkőzést.

Az ügyvezető szerint azonban az a helyzet, hogy „mindenki boldog, hogy 70-80 percig lötyögő portugálok a végén úgy döntöttek, hogy simán nyernek. Ja, és erre a »csapat« lépni sem tudott, csak szedegette ki a hálóból...” Vagyis mint Tar fogalmazott, szerinte

Macska-egér volt, a többi pedig csak belemagyarázás.”

 Az ügyvezető szerint „piros ferrari helyett fos zöld trabant” a válogatott

Na, akkor ezzel az Európa-bajnoki címmel felérő kieséssel mindenki lenyugszik, és újra lehet figyelni a fontos dolgokra”

– kommentálta Tar a magyar válogatott kiesését az Európa-bajnokságból. Mint ennek apropóján fogalmazott, szerinte „mindösszesen annyi történt, hogy kifizettünk egy csodás piros ferrarit és kaptunk helyette egy fos zöld trabit... És vagyunk olyan kedvesek, hogy ugyanúgy örülünk, nehogy megbántódjon az autókupec.”

Az ügyvezető szerint a nemzeti tizenegy egy „tehetségtelen, túlárazott banda”

„Nem csak tehetségtelen, túlárazott banda ez a szövetséggel egyetemben, de

EGYSZERŰEN SENKIK VAGYTOK! HEJ, HEJ!”

– írta közösségi oldalán, 2019-ben az ügyvezető.

„Megruháztak minket, ahogy kell”

De 2016-ban sem hagyta szó nélkül a magyar válogatott teljesítményét. Mint akkor írta, „kijutottunk, igen. Csoportelsők lettünk, igen. Aztán

amikor mág igazi tétje is volt a dolgonak, úgy megruháztak minket, ahogy kell... igen.”

Vagyis nemcsaupán az idei Európa-bajnoksággal elégedetlen az ATV híradósa

„Nem tökmindegy ki ruházza el ezeket a szerencsétleneket?” – írta ugyanis közösségi oldalán még 2015-ben Tar. Mint akkor fogalmazott a magyar válogatottról, szerinte 

jobb lenne ezeket a szerencsétleneket be sem nevezni semmilyen nemzetközibe...”

 

 

Az ügyvezető fentebb idézett posztjai teljes terjedelmükben az alábbiakban tekinthetőek meg:

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

*** 

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

***

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

*** 

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

*** 

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

***

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

 

Nyitókép: Facebook

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ormányos csillós
2021. június 28. 13:08
Fajtajellegzetes vonások, törzsi gyűlölet.
antioxi
2021. június 27. 12:33
Tar Mihály (atv) egy szarházi
1000bocs
2021. június 27. 11:21
Ez a faszi olyan mint a kiállhatatlanul bunkó rokon, akit muszály meghívni az esküvőre. A tipikus - berúgok a legjobb piátoktól a ti pénzetekből, és egész este ocsmány mgejegyzéseket teszek a menyasszonyra és lapapucsozom az ifjú férjet - kategóriájú pancser, aki mindenki számára kínos, de mivel a többség jóval az ő szintje felett áll ezért sokat kell dolgoznia mire végre valaki nyakonb@ssza végre.. A baloldal ezt a tipust gyűjti be, majd meggyőzi őket arról hogy ők az értékes magadabbrendű fajta és mindenki más a hülye.
Peppa
2021. június 27. 10:56
Üzenem ennek a tahó balos köcsögnek, hogy a saját szemünknek és nemzetközileg elismert szakembereknek jobban hiszünk, mint a Homonnay és Tar féle magyargyűlölő proli libsiknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!