Holtan találtak egy újságíróra Siófokon

2021. május 31. 14:32

A kezében fegyver volt, azt feltételezik, hogy szerelmi bánat miatt végzett magával.

2021. május 31. 14:32
null

Tragikusan ért véget Szemesi Zsolt, a Balatoni Hírmondó, a Somogyi Hírmondó és a Siófoki Hírhét volt főszerkesztőjének élete vasárnap – írja a Media1. A portál információi szerint fegyverrel a kezében, holtan találták meg az 50 év körüli férfit siófoki otthonában vasárnap délután.

Szakítás után végezhetett magával

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén a Media1 érdeklődésére telefonon hétfőn megerősítették, hogy nyomozást folytatnak az ügyben. Arra a kérdésükre, hogy öngyilkosságról van-e szó, vagy esetleg felvetődik-e az idegenkezűség, annyit mondtak, hogy közigazgatási eljárást folytatnak, nem pedig büntetőeljárást. További részleteket a nyomozás érdekeire tekintettel nem árultak el.

A Media1 más, nem hivatalos forrásból úgy tudja, az eddigi feltételezések szerint Szemesi Zsolt szerelmi bánat miatt végezhetett magával egy szakítás után, vagyis feltételezhetően halála nincs összefüggésben a Siófoki Hírhét és a Balatoni Hírmondónál, valamint a Somogyi Hírmondónál korábban betöltött egykori főszerkesztői, illetve fotós megbízatással, írják.

Kép forrása: Szemesi Zsolt Facebook-oldala

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2021. június 01. 11:33
Élő, illetve halott példa, hogy Orbán Magyarországában nincs sajtószabadság. Szegény újságíró is hogy járt, mert nem tudjuk, hogy miről, de írni akart.
még fokozza
2021. június 01. 07:11
Lőrincnek vannak ott strandjai meg szállodái.
Bűbájos Küsmödy
2021. június 01. 05:41
A zorbányvót!
DonCiccio
2021. május 31. 22:40
Xx
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!