„Én imádok Gyurcsány Ferenc felesége lenni” – Dobrev Klára portréja

2021. május 03. 07:00

Hogyan lett Dobrev Klára kommunista kádergyerekből Gyurcsány Ferenc harmadik felesége, majd politikus, végül miniszterelnök-jelölt?

2021. május 03. 07:00
null
Pálfy Dániel Ábel

A DK vasárnap bejelentette, hogy Dobrev Klárát indítja miniszterelnök-jelölt-jelöltként az ellenzéki előválasztáson. Nem történt meglepetés, hiszen hónapok óta biztos volt, ha lesz jelöltje a pártnak, az ő lesz. De hogyan jutott idáig az egykori miniszterelnök felesége? Hogyan lett a politikusfeleségből politikus? Egyáltalán mit lehet tudni Dobrev Kláráról mindezen túl?

Kommunista családi örökség – átvitt- és szó szerinti értelemben

Dobrev családjának szinte minden tagja szorosan kötődik a kommunista pártállamhoz. Nagyapja, Apró Antal, hírhedt kommunista politikus, akinek az egykori szovjet titkosszolgálathoz, a KGB-hez fűződő viszonya máig tisztázatlan. A szobafestőnek indult politikus jellemzően a háttérember szerepét töltötte be, mégis komoly karriert futott be a kommunista pártban.

1957-ben Minisztertanács elnöke lett, majd személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét; 1958. június 17-én ő jelentette be az Országgyűlésben Nagy Imre és három társa kivégzését, amit a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett.

A kommunista káderek bevett szokása szerint Apró is több vonalon állította pályára gyerekeit.

Lánya, Apró Piroska külkereskedelmi pályára került. Nem tudni, volt-e bármilyen titkosszolgálati szerepe, de egy biztos, az ő pozíciójában kellett, hogy legyen valamilyen kapcsolata a szolgálatokkal.

Mező Gábor, a Pesti Srácok újságírója korábban megtalált egy állambiztonsági feljegyzést, amelyet Apró Piroska beszámolója alapján készítettek egy állambiztonsági célkeresztbe került német újságíróról, miután fiatalon a házaspár közelébe került a KGB-hez tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezet balatoni nyaralójában.

Dobrev anyja 1970-ben a Külkereskedelmi Minisztériumhoz került, majd Bulgáriába ment, ahol a kereskedelmi kirendeltség titkára lett. Később a Videoton külkereskedelmi vállalatánál, majd újra Szófiában dolgozott, immár vezető pozícióban. Valószínűleg

itt ismerhette meg későbbi férjét, Petar Dobrevet, a bolgár kommunista titkosszolgálat egyik vezetőjének fiát. Dobrev Klára apját.

Később újra a Külkereskedelmi Minisztériumban dolgozott, a rendszerváltoztatást követően pedig újabb vezető kereskedelmi pozíciók mellett Horn Gyula miniszterelnök kabinetfőnöke volt. Talán véletlen, de korábban Horn is éppen Szófiában dolgozott titkárként, és valószínűleg ott is szervezhették be ügynöknek.

Apró Piroska, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője 1994-ben<br>(Kép: MTI/Kovács Attila)
Apró Piroska, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője 1994-ben
(Kép: MTI/Kovács Attila)
Mező Gábor a Hálózat című sorozatának adásait, és a szerző cikkeit

Épp családi háttere miatt keltett megütközést sokakban, amikor Dobrev a kommunizmus áldozatainak emléknapján kiposztolta a Facebook-ra, hogy „soha többé kommunizmust!”

Anyja lánya – a szoci miniszterelnökök kabinetfőnökei

Dobrev Klára a budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett 1990-ben. Ezt követően először a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen elvégezte a közgazdász szakot, majd 1997-ben a jogi képzést az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, és 2002-ben jogi szakvizsgát tett.

Négy nyelven beszél (angol, bolgár, német, orosz). Közgazdasági egyetemi évei alatt az AIESEC nevű nemzetközi diákszervezet tagjaként tevékenykedett, a szervezet 1992-es világkongresszusa szervezőbizottságának sajtókapcsolatokért felelős elnökhelyettese volt. Szakmai gyakorlatát a MODI Xerox cégnél, marketingasszisztensként az indiai Bengaluru városában töltötte.

Dobrev Klára már egyetemistaként kifejezetten aktív volt a baloldali politikai közegben.

1994 őszén például közreműködött Baráth Etele szocialista főpolgármester-jelölt választási kampányában. Alighanem könnyű dolga volt a kapcsolatépítésben azért is, mivel anyja, aki ugyebár Horn Gyula kabinetfőnöke volt, számos informális kapcsolattal rendelkezett a szocialisták legmagasabb köreiben.

Dobrev Klára 2004-ben<br>(Kép: MTI/Nándorfi Máté)
Dobrev Klára 2004-ben
(Kép: MTI/Nándorfi Máté)

Talán nem véletlen, hogy Apró Piroska lánya épp annak a Medgyessy Péternek lett később a kabinetfőnöke, aki közgázos évei alatt Apró évfolyamtársa és párja volt. Dobrev Klára 2001-től dolgozott Medgyessy mellett. A későbbi miniszterelnök kampánystábjának vezetésében az alábbi tagokat találjuk: Ron Werber, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Baja Ferenc, Levendel Ádám, Gál J. Zoltán, Suchmann Tamás és Erős János. Sok az ismerős név.

Az MSZP választási győzelmét követően, 2002-ben Dobrev Klára az EU-pénzeket kezelő Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál kapott vezető pozíciót, miközben férje 2003 május és 2004 október között gyermek-, ifjúsági és sportminiszter volt. A NFH-nál betöltött posztjáról csak férje miniszteri lemondását követően távozott, ám az akkoriban történtek miatt máig fájhat a feje.

Klára és Ferenc

Ami a magánéleti szálat illeti: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc 1994 augusztusában, a balatonőszödi kormányüdülőben ismerkedtek meg. Gyurcsány ekkoriban egy balatonszemesi villában nyaralt második feleségével és két fiával. Innen járt be a kormányüdülőbe, Szilvásy Györgyhöz, míg Dobrev Klára anyjával, Apró Piroskával tartózkodott ott.

Gyurcsány visszaemlékezése szerint később Pesten meghívta ebédelni leendő feleségét, akivel 2-3 órát beszélgetett. Ezután elkezdtek találkozgatni, majd Gyurcsány két hónap múlva, 1994 októberében elhagyta a családját, feleségét, valamint 6 és 4 éves kisfiait, és összeköltöztek.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc2006-ban<br>(Kép: MTI/KoszticsákSzilárd)
Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc2006-ban
(Kép: MTI/KoszticsákSzilárd)

Dobrev Klára Debreczeni József Gyurcsány Ferencről szóló könyvében ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy Gyurcsány és előző felesége, Edina házassága ekkor már nem volt jó. Debreczeni szerint a két nő viszonya végül rendeződött, már csak azért is, mert a két fiú egyre több időt töltött Gyurcsány és Dobrev közös otthonában. Azt még a később DK-s politikussá lett szerző is elismeri, hogy

Dobrev családja révén Gyurcsány értékes kapcsolati tőkére tehetett szert, amelyet a privatizáció során is felhasználhatott.

A könyv alapján Dobrev Klára nem felelt meg a hagyományos feleségszerepnek, így például az összeköltözésük után demonstratív módon nem volt hajlandó elmosogatni Gyurcsány után. Három közös gyermekük született, 1996-ban Anna, 1997-ben Tamás, majd 2015-ben Márton.

Egy tavalyi interjúban Dobrev így vallott kapcsolatukról: „Én imádok Gyurcsány Ferenc felesége lenni. Valószínűleg annak köszönhető az is, hogy jól működik a házasságunk és nagyon intenzív a kapcsolatunk, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körünk is, benne a politika, általában a közélet.”

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára 2008-ban a Kossuth téren<br>(Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára 2008-ban a Kossuth téren
(Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

A bukás után

Nem tudni, pontosan milyen szerep jutott Gyurcsány Ferenc kormányzása idején férje munkájában Dobrev Klárának, és az anyjának. Az Index egy 2007-es portréja szerint Dobrev befolyása erősebb Gyurcsányra, mint Apró Piroskáé, és a 2006-os kampány idején egy informális hatalmi központot is működtetett a két asszony az Altus Zrt. Szalay utcai irodájában.

Azt viszont a 168 óra újságíróinak Bajnai Gordon kormányzásáról írt könyvéből derült ki, hogy

Dobrev részt vett a Gyurcsány lemondásáról döntő szűk körű megbeszélésen

Tokajban 2009. március 13-14-én. A 16 fős Gyurcsány-stáb válságtanácskozásán azt a következtetést vonták le, hogy nincs olyan megoldás, amellyel a gazdasági csőd és a teljes politikai vereség egyaránt elkerülhető.

„Érzelmileg sokakat felkavart ennek beismerése. Dobrev Klára elsírta magát. A végső szót azonban mégiscsak ő mondhatta ki: Tokajból hazafelé a miniszterelnöki konvoj egyszer csak megállt, a Gyurcsány házaspár helyet cserélt a kormányőrökkel. A testőrök a miniszterelnöki Audiban maradtak, a kormányfő pedig maga vezette a biztonsági autót hazáig. Mellette a felesége ült: lassan haladtak. Volt mit átbeszélni az úton” – olvasható a könyvben.

Árnyalja ezt a beszámolót, hogy Dobrev tavaly a Mozgó Világnak adott interjúban elmondta, ő azt szerette volna, ha Gyurcsány nem mond le. 2015-ben az Origonak pedig ezt mondta erről:

Ha a Feri nem mond le 2009-ben, akkor nincs Fidesz kétharmad 2010-ben.

2009-ben az MSZP kiment mögüle, egy miniszterelnök pedig nem tud kormányozni párt nélkül.”

A DK eredményváró rendezvénye a 2019-es EP választáson<br>(Kép: MTI/Bruzák Noémi)
A DK eredményváró rendezvénye a 2019-es EP választáson
(Kép: MTI/Bruzák Noémi)

Mindenesetre 2010-re egyértelművé vált, hogy Gyurcsány politikusi karaktere maradandó károsodást szenvedett. Elutasítottságának mértéke miatt állítólag a posztkommunista hálózati baloldal körében egyre gyakrabban került elő „B-megoldásaként” Dobrev neve. Gyurcsány feleségének azonban egyelőre a családi cég, az Altus vezetése volt a főtevékenysége.

Ugyanakkor Dobrev továbbra is a közéletben maradt, legtöbbször fórumokat vállalt, és időnként interjúkat is adott, valamint aktívan belevetette magát férje új pártja, a Demokratikus Koalíció közösségének szervezésébe. 2014-től pedig már kifejezetten gyakran szerepelt nyilvános fórumokon és a médiában.

Több, mint „politikusfeleség”

Bár, amint látjuk, Dobrev politikai szerepvállalása nem tegnap kezdődött, a hazai politika „nagyszínpadára” csak 2019-ben lépett ki, amikor a DK listavezetőjeként elindult az Európai Parlamenti választáson. Az úgynevezett „európai egyesült államok” elképzelésével kampányoló politikus pártja pedig sikerrel járt, legalábbis korábbi eredményét megduplázva 19 százalékot ért el, ezzel – legalábbis látszólag – a legerősebb hazai ellenzéki formációvá vált. Dobrev pedig mehetett Brüsszelbe.

Ahol aztán a 2019-es választás után felálló új Európai Parlament egyik alelnökévé választották. Persze jó kérdés, hogy miért éppen a mindössze 4 képviselőt küldő, a szocialista EP-frakció pártjai közt is gyengének számító DK politikusából lett az Európai Parlament alelnöke. (Sőt, majdnem elnöke, hiszen az európai szocialisták belső szavazásán csak 71-39 arányban maradt alul az olasz David Sassolival szemben.)

Mindenesetre tény, hogy Dobrev politikusi karrierje az elmúlt években felívelő pályán van. Sokan már az EP-választás idején felvetették a lehetőségét, hogy

Gyurcsány Ferenc feleségének indulása valójában arról szól, hogy „felépítsék” mint politikust, akit majd a saját társadalmi elfogadottságát eljátszó férje helyett jelölhetnek 2022-ben.

Erre utalt az is, hogy Dobrev a legtöbb EP-képviselőtől megszokott viselkedéssel szemben korántsem vonult vissza a hazai közéleti szereplésektől. Sőt, EP-alelnöki munkája ellenére kifejezetten sok időt tölt Magyarországon, rendszeresen szerepel a balliberális médiában, és a közelmúltban kampánykörutat is tett az országban.

Dobrev Klára a DK EP-választási kampányrendezvényén (Kép:MTI/Bodnár Boglárka)

Az EP-választás előtt a 24.hu-n megjelent interjúban erről így fogalmazott: „A magyar EP-képviselő valójában Magyarországon politikus. Programunk lényege, hogy a magyar belpolitika és az európai politika között nincs különbség.” Állítása szerint a Fidesz-KDNP 2018-as választási győzelmének hatására döntött úgy, hogy „beszáll a politikába”.

Pár hónappal később EP-alelnökké választása után pedig úgy nyilatkozott:

Iszonyatosan nagyok a politikai ambícióim,

de ezek egyelőre az Európai Parlamenthez kötődnek. A következő 20-25 évünk a tét. Többet lehet most tenni az elkövetkező néhány évben Európában Magyarországért, mint idehaza. A többire térjünk vissza később.”

A parlamenti választás közeledtével egyre többet lehetett hallani arról, hogy a DK esetleg őt jelöli majd, és a várakozások lassan ugyan, de beigazolódtak. Dobrev Klára elérte eddigi politikai pályája csúcsát: amennyiben megnyeri az ellenzéki előválasztást, miniszterelnök-jelölt lehet.

Dobrev Klára (Szófia, Bulgária, 1972. február 2. –) bolgár származású magyar közgazdász, jogász. Férje Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Jelenleg a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, az Európai Parlament alelnöke. A Forbes 2020-ban őt választotta a 7. legbefolyásosabb nőnek a közéletben Magyarországon.

Borítókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 286 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. május 04. 09:55
Nekem semmi gondom sem lenne Dovrevvel, mert felkészült, ambiciózus politikus és mint nő előnyös helyzetben is van Orbánnal szemben, aki ugye látszólag is nem sokra tartja a nöket ! Csakhogy mégiscsak Gyurcsány felesége és én sohasem bocsájtom meg Fletónak Orbánt és az elmúlt 10 évet. Ezért ha Dovrev nyeri az előválasztást, akkor nem megyek Bécsbe szavazni !
konfucius
2021. május 04. 06:20
Jézusom, ki kérdezte, hogy te mit imádsz? Na meg akkor úgy kell neked. Azért az a szöveged, hogy még soha semmire nem álltál így készen, mint most megbukni jelölt-jelöltként, az húzós volt. Ilyet anyaként bevallani, hát... Szegény kölkeidre kevésbé álltál készen. Ra is hagytad minap a részeg, elmebeteg videózós Ferire szegény kissrácot.
kaltran
2021. május 03. 20:27
"Kedves" Klára asszony! Ordíthattok amennyit csak akartok, O1G-zhettek, vonyíthattok mint a sakál, annyi fake newst gyárthattok amennyit csak akartok, mert egyet viszont nem tudtok megtenni. Jövőre, az urnák fölött, a Fideszre szavazni szándékozók kezéből akik most csöndben ingatják fejüket, mert nem ordítós manifeszt utcán bohóckodó fajták - képtelenek lesztek kiütni a szavazó lapot. S akkor jön majd rátok homály, zárul az urna fölöttetek így is úgy is értve és eljövend számotokra a döbbent csönd kora.
Tibesz26
2021. május 03. 18:28
mi meg aszt imádnánk hogy a pokol legmélyebb bugyraiban égjél el a férjeddel és a bandáddal együtt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!