Médianéző Központ: Egyre inkább eluralkodik a véleményterror

2021. április 07. 10:55

Boros Bánk Levente szerint „fekete-fehérré alakítottak” minden olyan kérdést, amelyben a liberális erőknek alternatív véleményük van.

2021. április 07. 10:55

Bizonyos társadalmi kérdésekben lehetetlenné vált a normális párbeszéd a nyugati világban egyre inkább eluralkodó véleményterror miatt, melynek következménye „a kisebbségek diktatúrája” – közölte a Médianéző Központ igazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Boros Bánk Levente ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Gulácsi Péter magyar válogatott labdarúgó nyilvánosan kiállt „a meleg családok örökbefogadási joga mellett”, a Hertha BSC német labdarúgócsapat pedig menesztette Petry Zsolt kapusedzőt, miután azt nyilatkozta, hogy Gulácsi Péternek nem kellett volna állást foglalnia a kérdésben. Az igazgató megdöbbentőnek tartja, hogy míg Gulácsi Péter

Petry Zsoltot egy sokkal visszafogottabb kijelentése miatt elbocsátották. Szerinte az ügyben – sok más kérdéshez hasonlóan – kettős mérce érvényesült.

Boros Bánk Levente beszélt arról is, hogy véleménye szerint „fekete-fehérré alakítottak” minden olyan kérdést, amelyben a liberális erőknek alternatív véleményük van. Azt mondta, az ellenvéleményeket megfogalmazóknak már az egzisztenciájuk is veszélyben van, emellett megbélyegzik és kirekesztik őket.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. április 07. 18:33
IGEN!!!!!!!!!!!!!
Pipas 3
2021. április 07. 12:35
Mocskos gerinctelen bolsevik suttyó tempó, amit ez a hitvány aberrált neoliberális csűrhe művel!
Pipas 3
2021. április 07. 12:26
Ezek mernek beszélni jogállamisárol meg demokráciáról? Mocskos gerinctelen agresszív bolsevik neoliberális csűrhe!!
kunfia
2021. április 07. 11:28
https://www.youtube.com/watch?v=4hVsTNgPsnA "Az önsajnálat és az áldozati méltatlankodás a vesztesek, a bukásukat és tehetetlenségüket magyarázó vesztesek szokása. Semmi köze a 48-asok, az 56-osok, a szabadságharcosok bátorságához, tetterős életösztöneihez. Ha mindenki áldozatnak érzi magát, hogy jutunk ki a bajból? Ha mindenki áldozatnak érzi magát, ki fog itt dolgozni? Az önsajnálat legyengít, felpuhítja a csontot, és gyávává aszalja a jellemet. A győzelemhez, a sikerhez, a méltányos bánásmód kiharcolásához bátorság és erő kell."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!