Jakab Ferenc: Borítékolható, hogy lesz negyedik hullám

2021. április 30. 13:39

Oroszi Beatrix epidemiológus szerint ettől azért is lehet tartani, mert világszinten magasak az esetszámok.

2021. április 30. 13:39
null

Két szakember is úgy látja, hogy nem lesz elkerülhető a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Jakab Ferenc virológus szerint borítékolható, hogy lesz, ő maga azon is csodálkozna, ha a vírus eltűnne. Oroszi Beatrix epidemiológus szakember azért tart tőle, mert világszinten magasak az esetszámok – hangzott el a Nyitás, vakcinák, hullámok című online Facebook-beszélgetésben, amelyről az Index tudósított.

Jakab azt reméli, ha újabb mutánsok bukkannának fel, akkor 60-70 százalékos védettséget talán nyújtanak a jelenlegi oltások. Az ATV-nek ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a vakcinakészítők a variánsok megjelenéséhez tudják igazítani az oltóanyagot, és emiatt nem kell aggódni.

Még mindig mi futunk a vírus után, és nem a vírus utánunk – emelte ki.

Oroszi Beatrix szerint Magyarország kifejezetten jól állt a harmadik hullám előtt, megkezdődött az oltási kampány, egy új variáns mégis tudott harmadik hullámot csinálni, és ebből az epidemiológus szerint tanulnunk kell. Jakab Ferenc ehhez hozzátette, hogy ezért lenne fontos a globális oltási stratégia. „Azok lesznek a világban a gócpontok, ahol kevés az oltás” – fogalmazott.

A beszélgetésben szóba került India is. Jakab Ferenc szerint az ázsiai országban ott valóban nagyon rossz a helyzet, de az „nem írható száz százalékban az új variáns számlájára”, hiszen azt követően vált kritikussá a helyzet, hogy elkezdtek nyitni. Oroszi ezt azzal egészítette ki, hogy fel kell készülni, és folyamatosan készenlétben kell lenni, mert akár néhány nap alatt rohamosan meg tud változni a járványhelyzet. Egy szuperterjesztő esemény nagy kockázat lehet, ilyen például egy tömegrendezvény vagy egy fesztivál.

Mindketten elmondták azonban azt is, hogy nyitni kell, mert nem lehet bezárva élni, ugyanakkor okosan kell megtervezni a lépéseket. Oroszi fontosnak tartja, hogy a döntéshozók és a teljes társadalom között legyen konszenzus. Szerinte 2022-ben lehet majd hátradőlni.

Védőfelszerelést viselő ápoló és orvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított központi intenzív osztályon a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, Székesfehérváron 2021. április 28-án. MTI/Vasvári Tamás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Highlander07
2021. április 30. 19:31
Ezt meg hogy? Hát az oltás nem "golyóálló mellény"??? Ja, vagy most lesz az, hogy az "oltakozottak" lesznek ráuszítva az oltatlanokra? Szemét banda.
nyugalom
2021. április 30. 16:56
A temetesi ktsegeket fizetik, de nagyon szűk körben reklamozzak egyelőre,, de lehet őket hívni, írni nekik.
nyugalom
2021. április 30. 16:54
Azert bizony a libsikomcsi banda lesz a felelős! Hergeelnek, akadalyozzak az oltast, miutan beoltatták magukat. Az ostobak hullanak, fletóek fizetik a temetéseket!
Griffi
2021. április 30. 16:16
Persze, mert még sok ország nem akarja a keleti vakcinákat használni. Idióták.... Jó a Pfizer marketingje, az már biztos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!