A Freeszfe köszöni a sok elismerést

2021. március 16. 07:07

Az egyesület köszöni a sok díjat és felajánlásokat, amiket mostanában kaptak.

2021. március 16. 07:07
null

A Freeszfe Egyesület Facebook-oldalán mondott köszönetet Rév Marcell operatőrnek, aki állami kitüntetését nekik ajánlotta, aztán mindenki másnak is mindent megköszöntek:

„Köszönjük Rév Marcell operatőrnek, mindnyájunk alma matere egykori diákjának, hogy nekünk ajánlotta állami kitüntetését. A színházi- és filmes szakma támogatása különösen sokat jelent a közösség számára - Sára Sándor munkássága pedig egyike a megőrizni kívánt 155 éves hagyomány és szellemiség eklatáns példáinak, melyek útmutatóként szolgálnak az autonóm alkotómunkáért és művészetoktatásért folytatott küzdelmünk során” – írták a Facebookon.

Az egyesület hozzátette:

„Ezúton szeretnénk megköszönni a mozgalmat korábban ért elismeréseket is, többek közt a Trafó House és a Színház folyóirat Halász Péter-különdíját, a Magyar Civil Becsületrend kitüntetését, a Magyar Hang – A Túlélő Magazin és a Magyar Narancs olvasóinak, hogy a 2020-as évet leginkább meghatározó eseménysorozatnak választották tevékenységünket, valamint az RTL Klub official-nak »Az Év Embere« díjra való jelölést.”

Fotó: Mátrai Dávid

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. március 24. 19:35
Nem az észről volt híres komcsik serege, az sohse volt nekik. Lenyúlásban, ölésben, lopásban jeleskedtek ők és örökségül ezt hagyták, 56-os ölő vért viszi tovább leszármazóik, generációkon át, már sok idő eltelt, de ez nem múlt el, szívben, lélekben, vérben ez él, élteti volt SZFE tanári sereg és több egyetemi hallgató. Ki mára ellenzéki. Ez egy fő Fidesz meglátó szellemtől. Menni kell az úton, új vezetésnek, és gerincességgel, igazsággal, tehetséggel félresöpörni, mi nem az. Ez egy harc, Bécsben is csak a komcsik csinálják ezt, mint itt ősi SZFE. Revolverrel, fű alatti ölésekkel szerezték ők meg hatalmukat 56-ban, ezt most is folytatnák. Sátáni rendszer volt komcsi világ, és sátánná lett régi SZFE MAGA. Jellemben, erkölcsben elől kell járni, fényt hozni e sötét világba, ez a fő feladata SZFE-nek.
sorostalanság
2021. március 16. 15:16
Most már komolyan kellene egy ÖIP és egy NKP is a politikai palettára (Örökélet-Ingyensör-Párt és Nagyf@szú-Kutya-Párt)...
civis72
2021. március 16. 13:29
egyszerűen senkik vagytok
nempolitizálok
2021. március 16. 13:19
Úgy tesznek, mintha annyira népszerűek lennének. Egy szűk brancs díjazza egymást, megköszönik egymásnak. Nyilvánosan. Röhejes és szánalmas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!