Rátóti Zoltán szerint az SZFE-n nem lesz ideológiai átnevelés

2021. február 03. 08:50

Az egyetem tanára úgy fogalmazott a Magyar Nemzetnek, hogy az Ódry Színpadhoz nagyon sok szép emléke fűződik, azonban már nem tekinti Thália felszentelt templomának.

2021. február 03. 08:50

„Szarvas József és én a nemzeti-keresztény értékrendet képviseljük. Nem lesz nemzeti érzés tanóra, ezt nem így kell elképzelni. Azt gondolom, hogy a tetteinkkel, világlátásunkkal, gondolkodásunkkal példát lehet és kell mutatnunk, ez a legjobb módszer” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rátóti Zoltán. Az SZFE tanára azt mondta, nem törekednek átnevelésre, de már nem az intézmény múltjával akar foglalkozni, vagy összehasonlítgatni magukat azzal, ami volt, hanem előre akar nézni és a saját dolgukat végezni.

A művész úgy fogalmazott, a Vas utcai épülethez, különösen az Ódry Színpadhoz, nagyon sok szép emléke fűződik, azonban a történtek után már nem tekinti Thália felszentelt templomának, a felújított épületekben méltó körülmények várnak rájuk. S örül annak, hogy az új campuson minden színészosztályban lesz színpad.

(Magyar Nemzet)

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. február 03. 19:44
Mostantól fogva! Mert eddig volt! (És akik ezt csinálták azokat valagba kell rúgni!)
nempolitizálok
2021. február 03. 12:37
Az is nyilvánvaló, hogy most már bátran lehet felvállalni az oktatóknak és hallgatóknak bármilyen politikai nézetet. Politikai kultúrájuk csak a kommunistáknak és a libsiknek nincs.
Selamat
2021. február 03. 12:14
"Rátóti Zoltán szerint az SZFE-n nem lesz ideológiai átnevelés" Ez inkább úgy helyes, hogy az SZFE-n VÉGRE NEM LESZ ideológia átnevelés!
péterx
2021. február 03. 11:14
Minden tanár oktasson dialogikusan. A művészetekben óhatatlanul-kikerülhetetlenül van világnézeti elem, s ezt ezért nem kell titkolni. De a nyitottság a kölcsönös kiegészíthetőségre döntően fontos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!