Magyar Péter perrel fenyegetőzik a Stop háború plakátok miatt – akkor nézzük a tényeket!
Nehéz megfejteni, hogy a Tisza Párt alelnöke miért gondolja azt, hogy az ellenzékben senki sem háborúpárti.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével juttatja el az életmentő egészségügyi védőeszközöket keleti szomszédunkba.
A magyar kormány ötven lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a tárca a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével juttatja el az életmentő egészségügyi védőeszközöket Ungvárra, ahonnan azok kilenc nyugat- és kelet-ukrajnai megye negyvenhat egészségügyi intézményébe kerülnek. A szállítmányt pénteken indították útjára a KKM és a segélyszervezet képviselőjének jelenlétében – írta a minisztérium.
(MTI)