Március 1-ig meghosszabbítják a korlátozásokat

2021. január 28. 09:49

Hosszabbodik a rendkívüli jogrend is. Gulyás Gergely egyértelművé tette: a 70 százalékos átoltottsági szint eléréséhez több vakcinára is szükség van. Kiderült: február végéig 300 ezer ember beoltására elég vakcina érkezik Oroszországból.

2021. január 28. 09:49
null

Többszöri hosszabbítás után jelenleg február elsejéig vannak hatályban a járvány miatti korlátozó intézkedések. Bár a második hullámot sikerült megtörni, a jelentősebb statisztikai adatok ( új esetek, halálesetek, kórházban ápoltak száma, lélegeztetőgépen lévők) csökkenése megállt, az elmúlt napokban stagnálás figyelhető meg.

A kormány tegnapi ülésén tárgyalta a védelmi intézkedések sorsát, a meghozott döntéseket Gulyás Gergely ismertette a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Vírushelyzet

A kormány tegnap meghallgatta az operatív törzs beszámolóját, megállapítottuk, hogy sikerült kordában tartani a járványt” – kezdte a tájékoztatót a miniszter. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni a járvány terjedését. Az európai szabályok sok esetben szigorúbbak, mint a magyar. El akarjuk kerülni a harmadik hullámot, de ezért fenn kell tartani a mostani szabályokat, amelyeket március 1-ig meghosszabbítunk – szögezte le.

„Bármilyen enyhítés újabb drasztikus korlátozásokhoz vezethetne” – tette hozzá a miniszter, aki elmondta: szükség lesz a rendkívüli jogrend meghosszabbítására is, amelyre kérni fogják az Országgyűlést. A különleges jogrend hatályát újabb 90 nappal szándékozzák kitolni,

a tervezetet február 7-én nyújtják be a törvényhozásnak.

Ha a járvány terjedése tovább csökken, akkor van esély enyhítésre, a másik lehetőség pedig, ha kellő számú vakcina érkezik – mondta Gulyás. A kormány a lehető legtöbb vakcinát akarja beszerezni, az Unióból érkező vakcinák száma nagyon kevés – derült ki a miniszter szavaiból. 

Gulyás Gergely elmondta, hogy Izraelben sikerült a lakosság közel 50 százalékát beoltani, míg az uniós országokban csupán 2 százalékos az átoltottság. Más vakcinákra is szükség van, hogy a 70 százalékos arányt sikerüljön elérni – tette hozzá. Szólt arról is, hogy két hónap alatt engedélyezték a Sputnik V orosz vakcinát. A németek is érdeklődnek az orosz vakcina iránt – emelte ki.

Az oroszokkal való együttműködés most semmilyen politikai vita tárgyát nem képezheti a németek szerint. Mi szerződést kötöttünk az oroszokkal, ha ezt betartják, akkor február végéig 300 ezer ember beoltására elég vakcina érkezik – hangzott el a tájékoztatón.

A Sinopharm kínai vakcinájával már 15 millió embert oltottak be többek közt Szerbiában, tehát délvidéki magyar emberek is megkapták.

A kormány álláspontja az, hogy mindenki eldöntheti, melyik vakcinával oltja be magát, de a kormány minél több vakcinát akar rendelkezésre bocsátani. Így a kormány a veszélyhelyzeti felhasználást engedélyezi azoknál a vakcináknál, amelyek külföldön is kaptak engedélyt, viszont a magyar hatóságok még külön is ellenőrizni fogják a vakcinákat.

Gazdaság

A vendéglátóhelyekről Gulyás azt mondta, hogy mindent megtesznek a bértámogatások kifizetésének a felgyorsítására. Eddig 27 milliárd forintot fizettek ki. Kijelentette: először a vendéglátóhelyeket nyitják majd ki, ha lazítás lesz. Ehhez azonban vakcina kell – mondta a miniszter. 

45 milliárd forintot kapnak a falusi kisboltok a legújabb kormányzati döntés értelmében – jelentette be Gulyás. Erre azért volt szükség, hogy a közszolgáltatások elérhetőek legyenek a falvakban. A támogatás célja, hogy olyan közösségi terek jöjjenek létre, ahol több szolgáltatás elérésére lenne lehetőség. A pályázati rendszert a Magyar Falu Program keretében hirdetik meg.

A sajtó kérdései

Elfogadhatatlan Hiesz György gondolkodásmódja, nem előzheti meg a közösség többi tagjait az oltás tekintetében – mondta kérdésre Gulyás. A 65 év alatti polgármesterek nincsenek elől a listán. Gulyás egy másik kérdésre azt mondta, hogy a baloldal semmilyen felelősséget nem vállal a védekezésben, a baloldal mindent megtesz, hogy a vakcinákkal szemben bizalmatlanságot keltsen.

A baloldal korábban jobb adatok mellett követelt teljes zárást – mondta a miniszter.  

A kormány a vállalkozóknál hagyta az iparűzési adó egy részét, és nem vette el senkitől – válaszolta egy másik kérdésre Gulyás. Leszögezte: a kormány, ahol tud, ott segít az önkormányzatoknak. Gulyás szólt arról is, mit vállalt az orosz fél: azt, hogy február végéig 300 ezer ember számára elegendő vakcinát küldjön, majd később még 700 ezer ember számára. Minden élet számít, ezért mindenhonnan veszünk vakcinát. Az európai engedélyezése is folyamatban van az orosz vakcinának – emlékeztetett.

Napi szinten 10 miliárdos kárt okoz a gazdaságnak a vírus, ezért másodlagos, mennyibe kerül a vakcina – felelte egy érdeklődésre a miniszter. Minden uniós lehetőséggel éltünk az oltóanyaggal kapcsolatban – tette hozzá. A bajor kormányfő szerint is valami félrecsúszott a vakcina beszerzés kapcsán – mondta.

Varga Judit etikusan és törvényszerűen jár el az ingatlanvásálás esetében, egy gusztustalan baloldali propagandakampány folyik ellen – mondta az igazságügyi miniszter ingatlanvásárlasait érintő kérdésre Gulyás, aki a kínai vakcináról elmondta, hogy 250 ezer ember beoltására elegendő mennyiséget kaphatunk egy hónapon belül a Sinopharmtól.

 

Összesen 305 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2021. január 29. 13:04
Te a big cremetericus ügynöke vagy. Idióta!
Kriszta67
2021. január 28. 20:47
A magyar kormány mire vár? Valami isteni jelre? https://nyugatifeny.hu/2021/01/28/koronavirus-meglepoen-hatekony-gyogyszert-engedelyeztek-szlovakiaban?fbclid=IwAR0Ibj9Uy1tlplNc7nxVjL95kIBxh8_ADLiPsD3T-hCTxDblo1u_CwUPVrQ
fogas paduc
2021. január 28. 15:48
Nem szabad lazítani! Ennek ellenkezője esetén kórházi kezelések sokkalta több pénzt elvinnének, mint amit a " megszorítások" miatt elszenved az ország. Emberek! Oltassátok be magatokat! Ez az egyetlen pozitív megoldása a járványügyi helyzetnek!
Vakfolt
2021. január 28. 15:20
A vendéglátásnak ezzel teljesen hello, azok a kocsmák és egyéb szórakozóhelyek akik bérelték a helyszínt, azoknak annyi. Sajnos nem lehet a dolgon segíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!