Tovább drágultak az új építésű lakások Budapesten

2020. október 15. 17:00

A legdrágább környék az I., a II., az V. és a XII. kerületek, míg a legolcsóbb a XXIII. kerület.

2020. október 15. 17:00
null

Továbbra is az egymillió forintos lélektani határ fölött, 1 millió 45 ezer forint volt az új építésű budapesti lakások átlagos négyzetméterenkénti ára a harmadik negyedévben, ez éves szinten 6,5 százalékos növekedés – közölte legfrissebb elemzése alapján az Otthon Centrum az MTI-vel csütörtökön.

Az ingatlanközvetítő hálózat összegzése szerint a legmagasabb fajlagos átlagár az I., a II., az V. és a XII. kerületben jellemző, ahol a négyzetméterenkénti 1,5 millió forint feletti árszint az irányadó. A másik véglet az eladásra kínált új lakásoknál a XXIII. kerület, ahol átlagosan 643 ezer forint körül volt egy négyzetméter ára, míg a többi külső pesti kerületben 680-850 ezer között.

A közlemény szerint a fővárosi projektek között hatalmas a szórás, a helyszín és a beépített anyagok függvényében 500 ezer és 3 millió forint közötti négyzetméteráron, igen széles sávban kínálják a vállalkozók az új lakásokat.

A közlemény szerint a főváros sztárja megingathatatlanul a XIII. kerület, itt indult a legtöbb program, jelenleg 81 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ami egymagában a budapesti társasházi projektek 17,3 százalékát jelenti. A beruházások száma alapján a budai oldalon a XI. kerület emelkedik ki 59 projekttel, de erős a felhozatal a III. kerületben is, 47 projekt. A pesti oldalon Zugló (33), Ferencváros (31) és Józsefváros (29) a sorrend a projektszámok alapján.

(MTI)

MTVA/Oláh Tibor

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ipolypart
2020. október 16. 23:29
Csiricsáré.
12345
2020. október 16. 14:37
Valami nagyon el van itt cseszve, hogy átlag embereknek egy életen át azon kell dolgoznia, hogy kifizethessen egy lyukat egy tömbben.
Nannyó
2020. október 16. 12:04
Érthető, hogy miért menekülnek a fiataljaink Londonba, akkoris, ha rövid idő alatt megutálják azt a katyvaszt, ami ott van...
kozmosz
2020. október 15. 23:19
Ezek a hajdesárga foltok rémísztőek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!