Több száz éves kínai porceláncsésze darabjaira bukkantak a Dísz téren

2020. október 02. 22:23

A ritka és csodálatos leletről a Nemzeti Hauszmann Program közösségi oldala számolt be.

2020. október 02. 22:23
null

„A második világháborúban megsérült, majd felújítás helyett földig rombolt Vöröskereszt Székház a Nemzeti Hauszmann Program keretében születik újjá a következő években. A közelmúltban fejeztük be az egykori impozáns székház pincerendszerében végzett próbafeltárásokat, amelynek során rengeteg izgalmas lelet került elő a föld alól. Itt találták meg a Várkapitányság régészei a hazai leletanyagban egyedülálló, kivételesen jó minőségű kínai porceláncsészének több töredékét is, amely az egykori Oszmán Birodalom kiterjedt kereskedelmi kapcsolatairól árulkodik. A 17. századi csésze külső oldala csodaszép világoskék mintákat – növényeket és kakasokat, belső felén pedig jellegzetes tájkép szimbólumot ábrázol” – közölték az oldalon, majd hozzátették:

„A mintázat a császári udvar számára készített csészetípusra vezethető vissza, melyeket a Ming dinasztia idején, Chenghua császár uralkodása alatt (1465–1487) kezdtek el többszínű festéssel készíteni. Ezeknek belső része üres volt, s külső oldalán helyezkedett el a tyúkot, csirkéket és kakast ábrázoló díszítés, a tájkép szimbólummal és virágokkal váltakozva. Az utódait tápláló kakas a gondoskodó császárt szimbolizálta, valamint a vérvonal folyamatosságát reprezentálta. A későbbiekben ez a díszítésmód és szimbólumrendszer elterjedt, már szélesebb körben készültek ezek a csészék. Ilyen a kútban talált leletünk, amelyet kávé vagy tea fogyasztására használtak. Hazánkban török hatásra a 16-17. században jelent meg a kávézás, melynek kezdetben csak a katonák és a szellemi tevékenységet végzők hódoltak, majd hamar népszerű szokás lett mindenki életében” – írták  Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. október 03. 16:50
Nekem meg 1915-ös porcelánom van vázából és még csak össze sincsen törve. Rajta van a habsburg császár és a német császár is. Na ja, hát egyik sem madár, se nem matyó hímzés, és még csak nem is virág. De vitathatatlanul 1915-ös.
nempolitizálok
2020. október 03. 15:53
A DK és MSZP székházában kommunista múmiákat találhatnak. Pld. Vágó, Lendvai, stb.
Bell & Sebastian
2020. október 03. 00:37
Arcopal nagy készletet használunk, az jobban bírja, mint a porcelán. Tudtommal védett francia eljárás, és van olcsóbb utánzata, valami opálos üvegszerűség a végeredmény. 30 évi napi használat után mintha már itt-ott kezdene kopni rajta a matyó hímzés.
Bitrex®
2020. október 02. 23:22
Itt egy hasonló, de hibátlan 17.századi csésze. 300 euróért kelt el tavaly. https://www.catawiki.de/l/27527275-schale-teetasse-blau-und-weiss-porzellan-flying-cranes-china-17-jahrhundert
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!