Fidesz: Gyurcsányék még a járvány kapcsán is hazudnak reggel, délben meg este

2020. október 28. 15:55

A baloldaltól csak annyi telik, hogy kamuvideókat gyárt, hazudik az influenza elleni oltásról, a tesztekről, az adatközlésről és mindenről – fogalmaztak.

2020. október 28. 15:55

A Fidesz szerint Gyurcsányék még a koronavírus-járvány kapcsán is „hazudnak reggel, délben meg este”, ugyanúgy, ahogy kormányzásuk alatt. A nagyobbik kormánypárt arra reagált az MTI-nek szerdán küldött közleményében, hogy a DK azt állította, a kormány nem szerzett be elég influenza elleni védőoltást, az MSZP szerint pedig a kormány nem tett semmit a koronavírus-tesztelési kapacitás bővítése érdekében.    

A Fidesz válaszában elképesztőnek nevezte, ahogy „a baloldal nap mint nap ontja magából az álhíreket és a hazugságokat”. Miközben az egész ország a járvány elleni védekezéssel van elfoglalva, a baloldaltól csak annyi telik, hogy kamuvideókat gyárt, „hazudik az influenza elleni oltásról, a tesztekről, az adatközlésről és mindenről” – fogalmaztak. A Fidesz szerint a baloldal még ebben a nehéz helyzetben is a hatalmi játszmáival van elfoglalva, elutasítja a védekezést erősítő intézkedéseket, és egyfolytában támadja a védekezésben résztvevőket.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jánosbácsi
2020. október 28. 19:37
Bammeg nem is védekeztek. :D Azt gondoltatok , hogy csak az öregek kapják el a fertőzést. Ezzel szemben egyre több fideszes nagykutya fertőződött meg.
repulok
2020. október 28. 18:11
Gyerekek, mi a francnak kell a Mandinernek egy propaganda ízű MTI cikket lehozni? Ezzel muníciót adtok a baloldalnak. Ez az egymásra mutogatósdi, gyerekes dolog. Próbáljatok egy kicsit a jobb-közép felé mozdulni.
holder
2020. október 28. 16:43
Orbán van kormányon, nem az ellenzék. Orbán belebukott a járványba - kiderült, hogy képtelen megvédeni az embereket, most megy a terelés.
kunfia
2020. október 28. 16:41
Nyilván az állami védekezés főfelelőse ő...:DDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!