Balog Zoltán: Az egyház feladata, hogy tanítson

2020. szeptember 22. 19:18

Balog Zoltán „Nem csak kenyérrel...” című könyvének keddi bemutatóján a szerző beszélgetőtársai Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója és Molnár Ambrus református lelkész voltak. A beszélgetést Gundel Takács Gábor újságíró vezette.

2020. szeptember 22. 19:18

Az egyház feladatának nevezte Balog Zoltán református lelkész, hogy tanítson, útmutatást adjon különböző élethelyzetekben az embereknek. Balog Zoltán Nem csak kenyérrel... című könyvének keddi budapesti bemutatóján, a Hold utcai református templomban azt mondta: a lelkész feladata segíteni az embereknek abban, hogyan éljenek amikor betegek, amikor konfliktusaik vannak a szüleikkel, a házastársukkal vagy a gyermekeikkel. Ezt a segítséget azonban a lelkész csak úgy adhatja meg, ha maga is „átküzdi magát” ezeken az élethelyzeteken. Arról beszélt: különös módon a koronavírus-járvány első szakaszát, a húsvét előttől pünkösd utánig tartó hónapokat a Hold utcai református közösség és a közösség lelkészeként ő maga is „áldott időszakként” élte meg. Minden nap megtapasztalták, hogyan lesz a „bajból áldás”, a rosszból jó.

„Nem csak kenyérrel él az ember, »de azzal is«”

A kötetben Balog Zoltán márciustól augusztusig online istentiszteleteken elhangzott igehirdetései, megjelent írásai, interjúi, videoüzenetei és Facebook-bejegyzései szerepelnek. A szerző úgy fogalmazott: a könnyvel azt szerette volna dokumentálni, „hogy egy közösség hogyan él a bajban, hogyan éli át, hogyan éli túl és hogyan erősödik meg” a járvány idején, „miközben a vírus természete az, hogy nem közösséget teremt, hanem távolságot”.

Balog Zoltán elmondta, a kötet címe édesapja mondására utal, aki az ismert bibliai idézetet – Nem csak kenyérrel él az ember – mindig úgy fejezte be: „de azzal is”. Mint mondta, szerette volna megmutatni, hogy ez a két dolog összetartozik. Hamis elképzelés, hogy az egyháznak semmi más feladata nincs, minthogy a „lelkeket simogassa”, nem gondolva közben azokra, akiknek nem jut a valóságos kenyérből. De ugyanígy „megszegényíti az életet”, aki csak a materiális javakért aggódik. A kötetben lévő egyik fontos prédikáció éppen a test és a lélek legmélyebb összetartozásáról szól, hiszen mindkettőt Isten teremtette – tette hozzá a református lelkész. eszélt arról is: az írások ívét az adja, ahogyan a vírus megjelenése miatti sokk, majd a kormányzati intézkedéseken, az élet leállásán és a járványhelyzet körül kibontakozó politikai küzdelmeken keresztül az ember, aki sokáig azt gondolta, a vírus a legnagyobb probléma, egyszer csak rájött, hogy ő maga az. A kérdés, hogy hol van ő és hol vannak az embertársai ebben a helyzetben.

Balog Zoltán beszélgetőtársai Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója és Molnár Ambrus református lelkész voltak, a beszélgetést Gundel Takács Gábor újságíró vezette.

Molnár Ambrus szerint válságos helyzetekben sokan felteszik a kérdést, hogy hol van Isten, és miért engedi meg mindezt. E kérdés mögött azonban egy olyan Isten képe van, akinek az a feladata, hogy biztosítsa az ember komfortérzetét. Rámutatott: ez nem a Biblia, sokkal inkább a mai ember istenképe, aki a dolgok értelmét a jelenben akarja megragadni. A nyomorúságnak azonban csak hosszú távon van értelme, itt és most nincs.

Balog Zoltán megjegyezte: amit az ember sokszor Isten büntetésének gondol, az valójában nem más, minthogy „Isten átengedi az embert tettei következményeinek”. Kitért arra: a járvány megerősítette a határok tiszteletében, abban, hogy azon a helyen kell helytállnia, ahova „állíttatott”, és hogy a világot tönkreteszi „a globális világkormányzás”. Gundel Takács Gábor kérdésére, hogy a járványhelyzetben hol volt a lelkipásztori szolgálat helye, határa, Molnár Ambrus azt mondta, bár az online istentiszteletek lehetővé tették, hogy bárki bárkit hallgasson vasárnap, a közösség tagjai mégis ragaszkodtak saját lelkészeik igehirdetéseihez.

„Balog Zoltán könyve híd lehet a gyülekezet és az azon kívül lévők között”

Velkey György szerint Balog Zoltán könyve, miközben egy lelkész igehirdetéseit tartalmazza, híd lehet a gyülekezet és az azon kívül lévők között. Egy „értelmiségi útkereséseit”, „vívódásait” rögzítik a szövegek, és még a prédikációk sem csak a vallásos nyelvezetet ismerők számára érhető, „kánaáni nyelven” íródtak.

Balog Zoltán szólt arról is: a járvány miatt online tartott istentiszteletek hozadéka egyfelől, hogy a közösség túlnyúlt a határain, másfelől a lelkészek új nyelvet kezdtek tanulni. Felmerült a kérdés, hogyan lehet az üzenetet úgy közvetíteni, hogy ne veszítse el eredetiségét, de az is ott maradjon a képernyő előtt, aki nem jár istentiszteletre és ezért nem tudja, hogy a negyedik versszak után majd abbahagyják az éneklést, és a felolvasás végeztével, úgy 25 perc múlva talán eljut oda a lelkész, hogy mond is valamit. Megjegyezte, ugyanakkor az sem cél, hogy a hívek hozzászokjanak: otthon, krumplipucolás közben hallgatják az üzenetet. A személyes találkozásokat nem szabad lecserélni az online jelenlétre.

A könyvbemutatón mások mellett jelen volt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára. A kötet a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg.

(MTI)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egynick
2020. szeptember 23. 17:06
És ugyanez igaz volt a kommunista érában is. Meg a fasizmus alatt is.
brabant89
2020. szeptember 23. 11:52
A katolicizmus is elég abszurd, de a kálvinizmus a predestinációtanával kimondottan perverz. A szerető isten direkt kárhozatra teremti az emberiség nagy részét. "Köpni kell, pfej ..."
Aetius I
2020. szeptember 23. 06:23
Rohanok megvenni Balog úr könyvét!
Salamander
2020. szeptember 22. 23:55
Balogh Zoltán nem véletlenül nem kormánytag többé. Tehetségtelen kis ember, aki nem Isten embere, hanem bármerre hajlítható, bármire kapható.: igazi liberális papocska.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!