Kritikus a helyzet Zala megyében – egy település megközelíthetetlen

2020. július 25. 14:45

Megelőzésként négy házból hét embert telepítettek ki a Zala megyei Surdon, mert fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt.

2020. július 25. 14:45
null

Megelőzésként négy házból hét embert telepítettek ki a Zala megyei Surdon, mert fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt. A megyében közúti hidakat mosott el a víz, ezért egy település megközelíthetetlenné vált. Kanász János surdi polgármester (független) az MTI-nek szombaton arról számolt be, hogy a péntek este óta tartó intenzív esőzés miatt 80 pincét elöntött a víz, sok helyen akár másfél méteres magasságig, de az utcákon is majdnem derékig érő vízben gázoltak. Már éjszaka számos házból ki kellett menteni az állatokat a mindent elöntő belvíz miatt. A település központjában lévő tó szombatra annyira megtelt, hogy több helyen lyukak keletkeztek a gátfalon, de a gát tetején is átfolyik a víz.

Kritikus az állapota, nagy az esélye annak, hogy a védmű átszakad, ezért felkészültünk arra, ha embereket kell kitelepíteni – jelezte a polgármester. Hozzátette, hogy megnyitották a kultúrházat, ahová élelmiszert és innivalót szállítottak. A falubusz már kora délután készenlétbe állt, hogy elszállítsa azokat, akik ezt igénylik, illetve figyelmeztették a környékben élőket, készüljenek arra, hogy esetleg el kell hagyniuk a házaikat. Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: megelőző intézkedésként döntöttek úgy, hogy Surdon négy házból hét embert telepítenek ki a polgármester és a helyi közbiztonsági referens koordinálásával. Az Útinform arról adott tájékoztatást, hogy a Zalaszentjakab és Kisfakos közötti úton, a 3-as kilométernél a Malomárok hídját elmosta a víz, emiatt Miháld megközelíthetetlenné vált. A Nemesdéd és Miháld közötti úton, a 4-es és a 7-es kilométer közötti hidat szintén elmosta a hirtelen lezúduló víztömeg, az utat ezért lezárták, de Nemesdéd még megközelíthető.

Fotó: MTI/ Varga György

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. július 26. 03:28
A hír fotókkal: https://kepek.444.hu/2020/07/25/zalaszentjakabon-ozek-menekultek-az-utra-a-viz-elol
elmoraan
2020. július 25. 21:56
Elvitte a víz a horgásztavak gátjait, hidakat, utakat, a Zákánynál a vasutat is. Én "csak" 6 m3 vizet szivattyúztam ki az aknás garázsból, meg a ház alatti műhelyben kellett lapátolni kicsit a vizet, viszonylag jól megúsztam. Egy csomó önkéntes ment homokzsákokat pakolni az alacsonyabban fekvő résznél, mert a polgármester hívta a népet. Az eső délután elállt, estére kisütött a Nap. Egy darabig vizesek leszünk még, azt hiszem, errefelé eddig sem volt szárazság, most meg konkrétan 10 centi mélyen van a talajvíz (már ahol ugye nincs méteres víz a föld felett eleve). Ez van.
realista
2020. július 25. 20:50
Sajnos a "rendszerváltás"-sal az addig jól működő vízügyi ágazatot bolsi ármányként kezelték, és fokozatosan leépítették. A kegyelemdöfést a VITUKI megszüntetése adta meg. A mezőgazdaságban az öntöző csatornákat hagyták lerohadni, a belvíz elvezető csatornákat, árkokat beszántották, hogy néhány négyzetméterrel nagyobb földterületet kapjanak. Ez utóbbinak most látjuk kárát a rendkívüli csapadékok idején.
az ember
2020. július 25. 20:33
Bárcsak jobbra fordulna a helyzet! Kívánom a minél kisebb kárt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!