Varga Judit: Okafogyott a tranzitzónákra vonatkozó főtanácsnoki indítvány

2020. június 25. 11:51

A tranzitzónák már nem működnek – mutatott rá az igazságügyi miniszter.

2020. június 25. 11:51

A magyar kormány okafogyottnak tartja a csütörtökön ismertetett főtanácsnoki indítványt, hiszen a tranzitzónák már nem működnek – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-nek csütörtökön. A tárcavezető felidézte, hogy Priit Pikamae, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka csütörtökön tette közzé indítványát a kötelezettségszegési eljárásban, amelyet az Európai Bizottság a Magyarország által a menedékjog iránti kérelmek benyújtása céljából a magyar-szerb határon létrehozott tranzitzónák működésével, valamint a magyar menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokkal összefüggésben indított. 

A bíróság egy másik ügyben, május 14-én hozott ítéletében, ellentmondva a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága egyik korábbi ítéletének, már úgy döntött, hogy a tranzitzónában történő tartózkodás őrizetnek minősül – fűzte hozzá. A most ismertetett indítvány követi a bíróság ítéletét, újdonságot e tekintetben nem tartalmaz – jelentette ki Varga Judit, hozzáfűzve, hogy a bíróság ítéletét követően a kormány a tranzitzónák bezárásáról döntött.

A magyar kormány a jövőben is megvédi Magyarország és Európa határait, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a nemzetközi migránsfolyosók kialakulását” – hangsúlyozta a tárcavezető. Jelezte, hogy  az egyes külképviseleteken biztosított a menedékkérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozat előterjesztésének lehetősége. „Magyarország Alaptörvénye értelmében csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak saját országukban együtt élni. Ezt a döntést helyettük más nem hozhatja meg. A magyar kormány ennek az álláspontnak a képviseletéhez a nemzeti konzultáción keresztül is kéri a magyar emberek erős felhatalmazását” – emelte ki Varga Judit.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teréz A Piréz
2020. június 25. 17:58
Pikula Piri visszapattant a tranzitzónáról, mint Kunhalmi Ági a lengőajtóról. :)))
Mr Diener Mann
2020. június 25. 17:31
Hogy védenének a határokat, ha letelepedési kötvénnyel jöhetnek-mehetnek.
pitypang1125
2020. június 25. 15:35
Muhaha, akkor most mi lesz?
balbako_
2020. június 25. 15:16
Priit Pikamae tehet egy szívességet....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!