Novák Katalin: Gyorsabb, olcsóbb és mindenki számára elérhető lesz a meddőségkezelés

2019. december 11. 14:08

Egyetlen európai országban sem születik a népesség fenntartásához elegendő, azaz családonként két gyermek – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

2019. december 11. 14:08

A kormány minden döntésénél figyelembe veszi a családok érdekeit – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Novák Katalin a Nézőpont Intézet népesedéspolitikai konferenciáján elmondta: a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülessen Magyarországon. Ehhez az is kell, hogy a 150 ezer meddőségi problémával küzdő párnak segíteni tudjanak. Ezért a meddőségi kezelések a jövőben olcsóbbak, gyorsabbak és mindenki számára hozzáférhetőek lesznek. Az emberi élet nem üzlet – hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány nem szeretné, hogy bárki az anyagi támogatás reményében vállaljon gyermeket, azt viszont szeretné, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak – tette hozzá. Novák Katalin elmondta: Magyarország népessége 1981 óta fogy. A szülőképes nők száma is folyamatosan csökken, 2001-től 2016-ig 10 százalékkal, azaz 270 ezerrel. A demográfiai kihívás nem hungarikum, a nyugati világban ez általános probléma. Egyetlen európai országban sem születik a népesség fenntartásához elegendő, azaz családonként két gyermek – hívta fel a figyelmet.

Az első Orbán-kormány 1998 és 2002 között a családtámogatások alapjait próbálta megteremteni, de azokat a 2002-2010 közötti kormányzat családellenes intézkedések sorozatával megszüntette. Ezt próbálja a kormány helyreállítani és továbbfejleszteni 2010 óta. Lebontja a gyermekvállalás előtt álló akadályokat, ennek eredménye a gyermekvállalási kedv jelentős növekedése – mondta az államtitkár. Novák Katalin kitért arra is: a babaváró támogatást július óta több mint 55 ezer pár igényelte. Az államtikár kiemelte, hogy a családok támogatására az európai államok közül Magyarország költi arányaiban a legtöbbet, a GDP közel öt százalékát.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke panelbeszélgetésen felhívta a figyelmet arra, hogy 2009 óta a kutatások szerint a fiatalok legalább két gyermeket szeretnének, és éppen ennyi szükséges ahhoz, hogy ne fogyjon a népesség. A fiatalok gyermekvállalásnál a legfontosabbnak a stabil párkapcsolatot és a testi-lelki egészséget tartják, csak ezek után következik az anyagi biztonság – mondta az elnök, aki a demográfia nehézségek megoldását tekintve bizakodó. Mint mondta: a magyarok gyerek és családpártiak, a családtámogatás pedig egyre kiterjedtebb, erre lehet építeni.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke kiemelte: egy gyermek születéséhez két igenre van szükség, s ez minél később történik meg, annál nehezebb összehozni. Soha nem volt ilyen mértékű a családtámogatás, kilenc éve kiszámíthatóság jellemzi, ennek köszönhető, hogy folyamatosan épül a bizalom – fogalmazott. Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója kifejtette: kulcskérdés a gyermekvállalás időzítése. Akik elhalasztják, azok kisebb eséllyel tudják megvalósítani szándékaikat - mondta az igazgató, aki a babaváró támogatástól azt reméli, hogy előre hozza a gyermekek megszületését.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. december 11. 23:56
http://www.vau.li/hu/kep/58917-szekeny-vizi-kuty-mer-draga-vt-a-duregsz-demosmar-nemjoneki-lacika-fejenis szekeny vizi kuty mer drága vt a duregsz Beküldte: Vagvölgyi Noemi - apa éhes vok fözél nekem rántot husot - anya - vetyel nekem biciglit pls - mikor megyünkle poke monozni? - csá köcsögök - be kakiltam vau - vedekezni kelet vna
annamanna
2019. december 11. 18:07
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/80310381_2737652089607218_8018127909208195072_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_ohc=fsZw3Qs7uKcAQmpVAic2A2DeB0zBRhQowVs0dNpM106tA_0AXZEXLyaSA&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=fba71c370708da423da0572ee1cd896e&oe=5E8900E7 - Ha nagy leszel, megmutatom neked a Parlamentet. - Államtitkár vagyok, apa.
Harangláb
2019. december 11. 18:01
A fidesz diktatúrát épít, nem engedi meg, hogy a párok meddők maradhassanak!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!