A magyar ügyészség eredményeket ért el a korrupció elleni küzdelemben

2019. november 22. 11:09

Az Európai Bizottság Manfred Bergmann vezette szakértői az Európai Szemeszter keretében érkeztek Magyarországra.

2019. november 22. 11:09

November 21-én dr. Polt Péter legfőbb ügyész a hivatalában fogadta az Európai Bizottság Manfred Bergmann vezette szakértői csoport tagjait. Az Európai Bizottság szakértői megállapították, hogy

a magyar ügyészség eredményeket ért el a korrupció elleni küzdelem területén

és ígéretes trendek mutatkoznak.

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a nemzetközi együttműködés kapcsán kiemelte, hogy a magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték.

Mit jelent ez számokban?

Az OLAF 2018-as éves jelentése szerint, a magyar ügyészség az uniós átlagot (36%) lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 45 %-ában emelt vádat 2012 és 2018 között. Az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma

folyamatosan csökkent az elmúlt években.

2015-ben és 2016-ban még 10-10 ajánlás érkezett, 2017-ben már csak 6 ajánlás, 2018-ban 4, míg 2019-ben eddig még egy sem. Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás.

Egyre eredményesebb a felderítés

A korrupciós bűncselekmények száma az előző évihez képest emelkedett; a bűncselekménycsoporton belül mind a hivatali, mind a gazdasági vesztegetések száma nőtt. Az emelkedés hátterében döntően több, sorozatjelleggel elkövetett bűncselekmény,

illetve a mind eredményesebb felderítés áll.

Az ügyészség munkájának hatékonyságát jól példázza a korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatos intézkedések alakulása.

Az elmúlt 10 év számadatait összevetve megállapítható, hogy míg 2007-ben a korrupciós cselekmények 11,9 %-ában utasították el a feljelentést és 38,8 %-ában szüntették meg a nyomozást, ezek az arányok 2016. évre 7,6 %-ra és 25,7 %-ra estek vissza. A vádemeléssel érintett cselekmények aránya jelentősen magasabb (a teljes bűncselekményi körhöz viszonyítva) a korrupciós bűncselekmények esetében. Az elmúlt tíz év átlagában az összes korrupciós cselekmény 58,1 %-a vádemeléssel fejeződött be. (Az összes vádemelést tekintve ez az arány: 2015: 52%, 2016: 55%).

A legfőbb ügyész felhívta a az EU szakértői figyelmét arra, hogy az Európai Bizottságnak, illetve tagállamainak nincs egységes definíciója az ún. „magas szintű korrupcióra”.

Forrás: MTI

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
selsalzfar
2019. november 25. 03:17
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
stifwacar
2019. november 23. 21:46
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Agricola
2019. november 23. 12:05
A legfőbb ügyész felhívta a az EU szakértői figyelmét arra, hogy az Európai Bizottságnak, illetve tagállamainak nincs egységes definíciója az ún. „magas szintű korrupcióra”. Az Európai Bizottság belső piaci eredménytáblájában közzétett tavaly őszi adatai szerint százszázalékosan átláthatók a magyarországi közbeszerzési eljárások. Ezzel az eredménnyel uniós összehasonlításban is az élvonalba tartozunk, olyan országokat megelőzve, mint Dánia, Finnország, Hollandia vagy éppen Svédország. Nagy általánosságban/rágalmakat fröcsögve lehet beszélni a korrupcióról de az egyáltalán nem mindegy, hogy mi mennyi! https://ec.europa.eu › commission › presscorner › detail 2019. aug. 7. Az Európai Bizottság sajtóközleménye foglakozik az áfarés mértékével. "Az áfarés annak a fokmérője, hogy mennyire hatékonyak az áfabefizetésre és az adószabályoknak való megfelelésre vonatkozó intézkedések az egyes tagállamokban, hiszen képet ad az adócsalás, az adókijátszás, az adókikerülés, a csőd, a fizetésképtelenség, valamint a számítási hibák okozta adóbevétel-kiesés mértékéről." A jelentés 39. oldalán található: Table 3.17. Hungary: VAT Revenue, VTTL, Composition of VTTL, and VAT Gap, 2013-2017 (HUF million). Ebből kiderül, hogy az áfarés Magyarországon 2017-ben 13,9% volt. A jelentés a trendvonalak alapján 2018-ra 9%-ot prognosztizál. Ez ugyanakkora, mint Németország esetében. Az áfarés Romániában volt a legnagyobb, ahol 2017-ben a várt áfabevétel 36%-a nem folyt be az államkasszába. Romániát Görögország (34%) és Litvánia (25%) követte. Olaszország 24 %-on áll!
realista
2019. november 22. 23:34
"A magyar ügyészség eredményeket ért el a korrupció elleni küzdelemben" A fenti megállapítás téves, pontosan így hangzik: A magyar ügyészség eredményeket ért el a korrupció eltussolásában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!