Strache-ügy: Az MSZP Orbán Viktort kérdezi

2019. május 21. 12:30

Harangozó Tamás azt nem tudja, miért adták el Pecinának a Népszabadságot.

2019. május 21. 12:30

Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, árulja el, hogy milyen szerepe van az osztrák kormányt "maga alá temető" Strache-botrányban. A szocialisták frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, hiába próbálja a magyar kormány osztrák belügyként kezelni az esetet, a „napnál világosabb”, hogy Orbán Viktor „nyakig benne van” a botrányban.

Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár irigykedett a fideszes médiabirodalomra és zsíros állami megbízásokat ígért oroszoknak azért, hogy ennek fejében vásárolják össze a neki tetsző újságokat, televíziócsatornákat – fogalmazott Harangozó Tamás. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke úgy akart egyeduralomra törni, ahogy hazánkban a Fidesz tette – mondta. Heinz-Christian Strache a médiumok megszerzéséhez ugyanazt az osztrák üzletembert, Heinrich Pecinát ajánlotta közvetítőnek, aki bezáratta a Népszabadságot, majd „átjátszotta” a Médiaworks Hungary nevű céget Mészáros Lőrincnek – tette hozzá.

A politikus az MSZP nevében kérdéseket tett fel Orbán Viktornak. Azt mondta, a szocialisták választ várnak arra, hogy mikor, hogyan és milyen körülmények között ismerte meg Heinrich Pecinát és ki hozta őket össze. A kormányfő tudott-e arról, hogy az üzletembert gazdasági bűncselekményekért ítélték el? – kérdezte. Az MSZP azt is tudni akarja, hogy mikor állapodtak meg a magyar sajtó egy részének „átjátszásáról” – tette hozzá. A magyar miniszterelnök miről tárgyalt egy tavalyi találkozón Heinrich Pecinával és miről tárgyalt az azt követő napon Heinz-Christian Strachével? – sorolta kérdéseit Harangozó Tamás.

A frakcióvezető-helyettes arra a kérdésre, hogy miért adta el az MSZP a Népszabadság egy részét Heinrich Pecinának, úgy válaszolt, hogy akkor „ilyen információk a mi rendelkezésünkre nem álltak”. Olyan dolgot nehéz számon kérni, amiről az ember nem tud – tette hozzá. Később a Fidesz reakciójában – ami közlemény formájában érkezett az MTI-be – azt írta: „A szocialisták üzleteltek Pecinával. A Magyar Szocialista Párt adta el az osztrák üzletember érdekeltségeinek a Népszabadság szocialista tulajdonban lévő üzletrészét.”

(MTI)

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pandaka pygmaea
2019. május 21. 19:33
Sipánka Morálbunkó Ildikót kérdezzék... hátha jobban emlékszik a történtekre. :)
Zsusztina
2019. május 21. 19:24
Harangozó még nagyobb balfék mint Strache. Megkérdezi az idiótája, hogy miért Pecinának lett eladva a Népszabadság, holott az ő pártja adta el a(z) (párt)újság 25 %-át neki. Megáll az ész!!! És ezeknék még mindig van néhány agyhalott szavazójuk ...
libantkomcsi
2019. május 21. 17:26
Az ávósmultú mszpnek harangoztak.
Zsolt75
2019. május 21. 16:44
Azt hittem, Orbán súlytalan. Erre kiderül, hogy osztrák kormányzati kérdésekben is illetékes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!