Most már a gin is magyar kézzel készül

2019. március 19. 06:49

A főváros egyik külső kerületében megnyílt az első ginmanufaktúra.

2019. március 19. 06:49

Újpesten, az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. mintegy 75 millió forintos saját beruházásával megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kisipari technológiával, kizárólag gin előállítására szakosodott. A főzde fő terméke az Opera Gin Budapest.

A manufaktúra MTI-hez eljuttatott közleménye szerint idén 5000 palack értékesítését tervezik, és azzal számolnak, hogy a beruházás két éven belül megtérül. A világpiacon az Egyesült Királyság gin piaca a legjelentősebb, az Európai Unió gin forgalmából 72 százalékot hasít ki,  utána következik Spanyolország 11 százalékos és Hollandia 4 százalékos részesedéssel.

Jól jellemzi a gin reneszánszát , hogy 10 év alatt a brit forgalom megtízszereződött, és mára elérte a fél milliárd fontot, ennek mintegy felét a kis manufaktúrák adják. ( 1 font =367 forint). Ennek ellenére a világ legnagyobb mennyiségben (évi 200 millió liter forgalommal) értékesített gin márkája a Fülöp-szigeteken előállított Ginebra San Miguel. A toplistán következők már mind angol kötődésű világmárkák: a Gordon's, a Bombay Sapphire, a Tanqueray és a Beefeater.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2019. március 19. 17:07
Úgy, mint Garga Pitics viszkije?
flesh ripper
2019. március 19. 07:14
Helyes! Minél több prémium fogyasztási cikket gyárt és exportál Magyarország, annál jobb! Minél kevesebb tömény alkoholt isznak a magyarok, annál jobb. Van jó borunk, igyuk azt! Mértékkel. Van jó ásványvizünk, naponta minimum 2-3 litert igyunk és sportoljunk!
balbako_
2019. március 19. 07:11
Én ugyan nem iszom gint, de sok sikert kívánok a cégnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!