Százával érkeznek a segítő felajánlások

2017. január 21. 17:42

Százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz arról, hogy ki milyen módon szeretne segíteni az olaszországi buszbaleset sérültjeinek, a hozzátartozóknak, illetve az érintett gimnáziumnak – mondta Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt szombat délután.

2017. január 21. 17:42

Százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni –hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton késő délután az olaszországi Veronánál péntek éjjel balesetet szenvedett magyar busz áldozatainak iskolája előtt.

Balog Zoltán kiemelte: „a veszteség közös”, s nem csak a veszteségen, hanem a fájdalmon is osztoznak. A miniszter hangsúlyozta, az együttérzésen túl az elsődleges feladat most a mentés. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével megérkezett a helyszínre küldött mentőcsapat.

A mentők körbejárják a kórházakat, s azt a szállodát, ahol a buszbaleset sérültjei vannak. Azon dolgoznak, hogy akik hazajöhetnek, minél hamarabb haza tudjanak jönni –jelentette ki, hozzátéve: ennek költségeit az állam vállalja.

Az emberi erőforrások minisztere, Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Solti László, a Klebelsberg Központ vezetője szombaton késő délután közösen gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére a fővárosi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szkeptikus
2017. január 21. 21:15
most olvastam a hir24-en: "Közben egy szerkesztőségünkbe érkezett levél szerint a Studio Italia Olasz Nyelvi és Idegenforgalmi Központ az olaszországi buszbalesetet szenvedett diákok hozzátartozóinak ingyenes szállást tud felajánlani a baleset közelében." A tornatanárról olvasva hálás voltam Istennek/sorsnak, hogy magyar vagyok, de azért is hálás vagyok, hogy európai vagyok.
kohntalan
2017. január 21. 19:05
Felajánlás? Minek? Aki ilyen sítúrára megy, annak nincsenek anyagi gondjai. A lelkieket meg majd megoldják valahogy, pl. pszichológusok segítségével...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!