Ingyen utazhatnak a BKV járatain a kitiltott autósok

2017. január 25. 13:43

Akik forgalmi engedélyükkel igazolják, hogy a szmogriadó miatt nem használhatják gépjárművüket, azok szerdán délután négy órától ingyen használhatják a budapesti tömegközlekedést – döntött egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés.

2017. január 25. 13:43

A Fővárosi Közgyűlés szerdán a forgalmi engedély felmutatása mellett – szerda délután négy órától – ingyenessé tette a tömegközlekedést azoknak az autósoknak, akik a mostani szmogriadó idején nem használhatják járművüket a kedvezőtlen környezetvédelmi besorolás miatt.

A testület egyhangúlag támogatta az erről szóló ideiglenes rendeletmódosítást. Ezt Tarlós István főpolgármester szóban kezdeményezte azoknak az ellenzéki javaslatoknak a vitájában, amelyek mindenkinek ingyenessé tették volna a budapesti tömegközlekedést szmogriadó idején.

Tarlós István hangsúlyozta, javaslatával a legrászorultabbak kaphatnak segítséget, nem híve ugyanis annak, hogy a legjobb környezetvédelmi besorolású, vagyis általában újabb és drágább autók tulajdonosai is ingyen használhassák a tömegközlekedést.

A HÉV, a MÁV és a Volán járatai is ingyenesek

A Fővárosi Közgyűlését döntését támogatva a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elrendelte, hogy a szmogriadó miatt kitiltott autósok a HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz állami megrendelésű budapesti elővárosi járatait szintén ingyen használhatják szerda délután négy órától Budapest közigazgatási határán belül. 

Azok utazhatnak ingyen gépkocsijuk forgalmi engedélyének felmutatásával, akiknél a dokumentumban a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy akiknek a forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot - olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jebuzita
2017. január 25. 21:24
És a családtagok? Azoknak nem jár? :-))
3M..
2017. január 25. 20:35
Nekem úgy tűnik, hogy a Fidesz fut az Mszp után. Rég volt ilyen. És nem is tisztem az Mszp mellett szólni. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
potyka
2017. január 25. 19:24
Ne a mínuszt nyomkod varangy, cáfolj! Mikor? hol mondta Horváth, hogy csak a kitiltott autók tulajdonosainak legyen ingyenes a bkv?
atila68
2017. január 25. 17:21
A keddi napijegyem visszatérítik? Oké, tudom, miért járok húsz éves 2200 köbcentis benzines szörnyeteggel? De ha egyszer utálom a kávédarálókat amit manapság autó néven árulnak a józan(!) árkategóriában... Hogy egy karbantartott veterán benzines még mindig kevesebb károsanyagot, rákkeltő monomert, kormot bocsát ki mint egy "korszerű" dízel... Nem számít. Győzött a francia német EUs dízellobbi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!